szöszmötölő

Három macska és egy nyúl

2012-01-14T21:05:00.002+01:00

B.ú.é.k mindenkinek! Már nyolc napon túl vagyunk, de boldog új évet kívánni sosem késő.
Régen nem írtam, pedig lett volna mit, mert munkában, munkahelyen sok minden történt, de kézműveskedni hónapok óta nem volt se időm, de erőm, se ihletem. És mivel ez a blog arra jött létre, hogy inkább az ezirányú szöszmötölésemről szóljon, így mostanában nem született új bejegyzés a mutatni valókról.
Azt hiszem, Nelli kérdezte, hogy mi lett a dobozzal, amit készítettem: köszöni szépen, nagyon jó helyre került, az a kedves, drága doktornő kapta karácsony előtt - tele mindenféle finom bonbonnal -, aki segített, amikor anyu olyan nagyon beteg volt.
A macskáink nőnek, és december elején egyszercsak ideszegődött hozzánk egy hatalmas fehér kandúr (úgy két éves lehet), egyik nap jött, aztán többet el sem ment, beköltözött a Bogár kutyaházába - néha úgy viselkedik, mintha egy kicsit a Bogár lelke is beleköltözött volna, szóval sok olyat veszek észre a viselkedésében, amit a Bogár is csinált. A kicsikkel jó barátságot kötött, azok is vele, Hógolyónak neveztem el.

Ilyenek a délutáni szieszta idején.

A Hógolyó nagyon játszana a kicsikkel, de ő olyan nagy és hatalmas, erős karmai vannak, hogy nem érti, azok miért nem akarnak játszani vele. De relaxálni nagyon jól tudnak együtt.
És végre varrtam is, szóval mutatok valamit.
Egy kedves ismerőstől kaptam egy nyúl szabásmintát, és ma délután elkészült az első saját nyúl prototípusom.

Boldog karácsonyt mindenkinek!

2011-12-24T21:39:00.003+01:00

Ezüst esőben száll le a karácsony,

a kályha zúg, a hóesés sűrű;

a lámpafény aranylik a kalácson,

a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek

a percet édes szóval ütni el,

amíg a tél a megfagyott mezőket

karcolja éles, kék jégkörmivel.

(Kosztolányi Dezső)

Elkészült a doboz

2011-10-21T23:25:00.000+02:00

Már késő este van, de elkészült a doboz, és nem bírom ki, hogy akár rosszabb fotókkal is, de ne mutassam meg.

Nagyon sokat szöszmötöltem vele...

Bemacskásodtunk

2011-10-21T22:52:00.001+02:00

Amikor Bogár elment, úgy éreztem, sokáig nem kell semmiféle állat-társ...
Eltelt néhány hét, és egyik nap arra lettünk figyelmesek, hogy a szomszéd melléképülete tetején, a felénk néző oldalon a csatornánál egy kismacska sipákol keservesen. Szólítgattuk, de aztán valahogy bebújt a két ház összeeresztésénél a padlásra. Aztán másnap is, és arra gondoltunk, hátha elpusztult az anyja, nincs ennivalója, és Tamás odatámasztott egy létrát, de megint elbújt a cica, de mindenesetre tettünk föl egy edénybe tejet a csatornába. Szép kis fekete-fehér foltos volt, kormos képpel, olyan mókásan szabálytalanul. Este megint sipákolt, de akkor már két kis árnyékot láttunk a tetőn. És jött a vasárnap. Viszonylag korán felkeltem, kimentem, és akkor már a másik, a tesó nyivákolt a csatornánál. Ott volt még a fal mellett a létra, odatámasztottam, úgy pizsamában felmásztam, és Marcival - mert már a kandúrbandinak van neve - rögtön összebarátkoztunk, hagyta, hogy megfogjam, és lehoztam. Vittem is be rögtön Tamásnak a zsákmányt, persze alig látott még az álomtól, de azt rögtön felfogta, hogy ez a cica nem az, akit két napja csalogatunk. Marci egy szintén fekete-fehér foltos, de szabályos arc-rajzolatú, kis hiúztekintetű, zöldszemű barátságos kiscica. Mikorra kimentünk, már a másik is újra ott volt. Tamás a felvette Marcit az egyik kezébe, a másikba egy darabka májast - a macskák elég nehezen tudnak ennek ellenállni -, és így elindult a létrán felfelé a másikért.
Bizony hiába volt már nálunk a tesó, hiába csábította az udvar, no és a májas, jó tíz percbe telt, mikorra kéznyújtásnyira ért, aztán már jöttek is lefelé...
Azóta megbarátkoztak, nőnek, csibészkednek, túl vannak a féregtelenítésen és az oltásokon is, szóval remélem minden rendben lesz velük.
Ez a fotó az első nap készült:

A másik, a foltosképű, sárgaszemű, a kíváncsibb, de félénkebb, ő kislány, és a Csuli nevet kapta. (Az anyu Julianna, és őt hívták a barátnői Csulinak lánykorában, de talán még most is egy-kettő.)
Ez már egy héttel később egy vacsorafotó:

Ezek pedig ma este, a cserépkályha mellett, nagy relaxálás közepette, Csulika a kályhapadkán,

Marci pedig a kosárban.

Mintha kicsit jól éreznék magukat...

Mobiltokok és még valami félkész...

2011-10-16T16:34:00.000+02:00

Gyapjúfilc, gyapjú, kis gépi- és sok kézivarrás ... aztán elkészültek ezek a mobiltokok. A hátoldal zöld filc, a belsejük fehér.

Ezenkívül még készül valami... Nem tudom, ki készített közületek gyerekkorában képeslapból dobozt. Én igen. Szép rózsás, virágos képeslapokat válogattunk, kiszabtuk a doboz oldalait duplán, és pelenka öltéssel összevarrtuk a darabokat, majd dobozzá összeállítottuk. Ehhez kaptam én újra kedvet, de nem képeslapból, hanem filcből, aminek a két rétege közé vastag kartont szabtam. A filcre szintén gyapjú virágok és levelek kerültek.

Eddig az alja és két oldala készült el, a másik két oldalon más színű virágok lesznek, a tetején pedig több ilyen gombvirág több levélkével. Hát, majd mutatom, ha kész...

Egy kis folt, egy kis nemez

2011-09-25T18:41:00.000+02:00

Elkészült újabb két edényfogó, mindjárt mennek a meskára.

És még a Paprika Napok másnapján kezdtem el ezt a tűnemezelt mobiltokot. A hátoldala zöld, a belseje fehér gyapjúfilc. Nehezen válok meg tőle, de ezt is felteszem a meskára, mert ha minden darabot megtartok, ami számomra kedves, akkor lassan nem férek el tőlük. Remélem, valakinek egyszer ugyanilyen kedves lesz...

Paprika Napok

2011-09-16T22:39:00.000+02:00

Megkezdődtek ma délután a Paprika Napok Kalocsán. Nagy bizonytalanság után mégis lett hely, szerény árukészletemmel ki is pakoltam. Bár úgy terveztem, hogy csak szombaton vásározok (mert eddig is így volt), de azt mondták, most már pénteken délután kezdődik, és ha a többiek is kinyitnak, hogy néz ki, hogy a soron egy sátor leengedett ponyvával áll. Meggyőztek, mentem. De már itthon elterveztem, hogy ma dolgozni fogok, mert van egy régi restanciám. Még egy korábbi vásáron egy régi ismerősömnek nagyon megtetszett az egyik tűnemezelt mobiltartó. Azaz nem a tartó, csak a mintája. Mondta, hogy szedjem szét, és csináljak belőle faliképet a pici gyerekének a szobájába. Szétszedés helyett inkább ígértem egy nagyon hasonló újat. És legvégső határidőként a Paprika Napokat jelöltem meg, hogy ott majd találkozunk. Persze, hogy nem készült el mára. Így vittem a kellékeket és egész délután dolgoztam (meg beszélgettem, meg a tűnemezelést népszerűsítettem, stb.)
És már itthon csak a keretbe kellett most este beletennem. Íme:

A keret kezeletlen fa, ezért kicsit áttöröltem méhviasszal. Szerintem egész jó lett.
De holnap mit fogok csinálni egész nap?...

Párna

2011-09-04T17:17:00.000+02:00

Amikor még csak a fejemben volt meg, sokkal szebb volt :-))
Még valamikor tavasszal láttam meg egy turkában egy klassz bordómintás lenes blúzt. Már akkor elképzeltem egy párnát belőle. Aztán rakosgattam, rakosgattam, igazán egy anyagpárosítással sem tetszett, de végül ez lett belőle.

Edényfogók

2011-09-03T21:03:00.000+02:00

Készítettem néhány edényfogót, van egy halom kiszabva is, meg félkészen, ugyanis közelegnek a kalocsai Paprika Napok, amin évek óta ottvagyunk. nem tudom, mi lesz az idén, mert új helyszínen lesz és új szervezésben, aki eddig hívott meg minket, már nem szervezi, akihez irányítottak, az csak a nem kalocsai kézműveseket szervezi, aki kalocsait megjelölt, az nem is tud róla, szóval elég képlékeny a dolog. Nem tudom, hogy most akkor igyekezzek megvarrni a sok félkész dolgot, vagy nyugodtan foglalkozzak az itthoni teendőkkel.
Remélem, hamarosan eldől. Egy biztos: ha helypénzes lesz, és annyi, amennyit mondanak, akkor maradtam itthon, mert annyit nem lehet kihozni a napból.
De azért varrogatok, hátha mégis...

Az édes tyúkocska mintáját egy norvég lapon, a Mitt lappeliv - en találtam számos másik táraságában, és teljesen beleszerettem.

Bogár elment...

2011-08-21T22:10:00.001+02:00

A kedves, a játékos, a hű barát, a családtag, a jó házőrző, a szőrgombócfejű nincs többé...

Nem is tudok erről többet írni, annyira fáj...
Csak még néhány kép, bár az együtt töltött több mint 15 év emlékét belül őrzöm...

Gyerekkorom kedvencei - bejegyzés Marlen biztatására

2011-07-17T20:40:00.002+02:00

Marlen játékra hívott:
„Gyűjtsük össze gyermekkorunk kedves ételeit, sütijeit blogunkon! Bizonyára mindenkinek vannak kedvencei, melyekhez akár kedves történetek is fűződnek. Emellett persze akadnak olyan ételek is, amiket valamiért nagyon nem kedveltünk. A számot tekintve nincs szabály, mindenki annyi ételt sorol fel, amennyihez kedve van. Így jobban megismerhetjük egymás ízvilágát és egy kicsit nosztalgiázhatunk is.
Egy bloggernek 5 másikat kell meghívnia a játékra!”

Már reggel olvastam a felkérést, de az ember lányának végig kell gondolnia, hogy egy ilyen fontos kérdésre mit is válaszol. Meg aztán a gyerekkor is kissé régen volt...
1. Piros-zsíros kenyér: disznótorkor, amikor az esti vacsorához a jó munka végeztével összeült a család, nálunk hagyományosan töltött káposzta és nagy tepsi sült hurka-kolbász volt. (Megjegyzem: nagyon hiányzott ez már akkor, egész nap zsíros kaja, mindenki fáradt, és a vacsorára általában este 8 körül került sor.) Azt a zsírt hívtam én piros zsírnak, ami a hurka-kolbász után maradt a tepsiben. Anyu azt beleöntötte egy porcelánedénybe, és sokáig lehetett enni friss kenyérre vagy a sparhelt lapján sütött pirítósra kenve.

2. Füstölt kolbász a családi recept szerint. A mai napig e szerint készítjük a családban a kolbászt, igaz, már régen nincs disznótor, de azért a hentestől veszünk húst, és december végén-január elején elkészítjük az éves kolbászadagot. Gyerekkoromban még nádtetős háza volt a szüleimnek, a nádtető alatt a padláson volt egy vékony lécekből készített elkülönített kuszli, ahova a füstölés után került a húsáru, sonka, szalonna, kolbász. Hogy a macska ne férjen hozzá. És a mi kezünk ügyében se legyen. Mert hát több nap, mint kolbász - mondta mindig anyu. Mi azért a bátyámmal föl-föl látogattunk a padlásra, megnézni, hogy nem esett-e bajuk a kolbászoknak... és nem tudtuk, hogy anyu honnan tudja, hogy vágtunk egy-egy szeletet a szalámiból, míg egyszer kibökte, hogy amikor ő szel belőle, a végén a vágási felületet mindig megkarcolja a késsel. És amikor ment legközelebb, rövidebb is volt a kolbász, és a vonal sem volt rajta...

3. Héthuszas, zölddobozos különleges vagdalthús. Most biztos sokan megrökönyödnek. Bizony, én azt nagyon szerettem. Hét húsz volt egy kenyér, és annyi a vagdalthús is. Főleg tavasszal, friss kenyérrel, zöldpaprikával... de ha nem volt kenyér, se zöldpaprika, akkor is jó volt az, dobozból, bicskával... (hű, hogy miket elárul magáról az ember ennyi év után)

4. A szomszédban volt a Tarczaléknak kemencéje. Amikor kenyeret sütöttek - mi is vittünk át néha -, akkor a kimaradó kenyértésztából kis cipót formáltak, a közepébe egy darab vékonykolbász került. Megsült, megkaptuk, hmmmm... nagyon finom volt.

5. Tavasz végén, nyár elején, amikor már vágni lehetett az idei csirkékből, a rántott csirke, annak is az alsó combja, és a szárny, amit anyu úgy készített, hogy az egyikbe belefogatta a májat, a másikba a zúzát. A májas volt a kedvencem. Azért az idei csirkéből készült pörköltet sem utasítottam vissza, de a nokedlit azt nem szerettem. Amikor már volt csiga- és orsótészta, azzal igen, de a nokedli és én nem barátkoztunk össze, akármilyen apróra is készítette anyu, attól meg akartam fulladni...

6. Lágy krumplipüré kemény főtt tojással.
Lehet feltűnt már, hogy nincs édesség eddig a leírásban. Nem véletlen. Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban bármilyen édességet szerettem volna. A december eleji csokimikulások megérték a húsvétot, azt is beletettem az elkészített fészekbe, ha csak a bátyám addig nem ette meg őket, mert tőlem aztán évszámra ott lehettek. Három fő dolog, amin kb. 18 éves koromig elvoltam: a krumpli, a tojás és a hús. Minden formában és minden mennyiségben. Gyakorlatilag ha nagyon kisarkítom a dolgokat, én szinte semmi mást nem ettem meg felnőtt koromig, mint ezt a három dolgot. Volt, hogy hetekig elvoltam rántottán, főtt tojáson, krumplin. Gyümölcsöt alig, zöldséget nem ettem és levest is csak heti egy-kétszer, és pár kanállal, de abból is gondosan kihalásztam minden nem oda való darabos dolgot: répát, zöldséget, miegymást. Eleinte nagy veszekedések voltak, egyszer apu belémerőltette a borsólevest (nem sokáig volt belül), aztán egy idő után belefáradtak, és hagyták, egyek az ebédből azt, amit szeretek.
Ha most olvassa ezt egy táplálkozási tanácsadó szakember, és a szívéhez kap a hús és a tojás miatt, rögtön megnyugtatom: az évtizedekig fogyasztott (szerintem többezer) tojás ellenére a koleszterinszintem és a vérzsírszintem a minimumon van, legalábbis ott volt még néhány éve, ugyanis a háziorvosommal is vagy öt éve találkoztam utoljára...

Visszatérve még a gyerekkorra és a kedvencekre.
A cseresznye. Nagyon, nagyon. Nekünk nem volt, de a szomszéd Nelli (aki egy évvel volt idősebb, mint én) nagymamájának a kertjében volt egy nagy cseresznyefa. Korai cseresznye volt, és alig vártam, hogy a Nelli hívjon, hogy menjünk az Ács mama kertjébe...

És még valami. Kint játszottunk esténként az utcán. Tollasoztunk, bújócskáztunk az utcabeliekkel, labdáztunk, vagy csak ültünk az árokparton és beszélgettünk. És ott az árokparton volt egy növény, a papsajt. Kis kerek tartókban érlelte a magját, ami - kibontva a kis zöld tokból - még nem éretten fehér volt, roppanós, kicsit a barackmagra emlékeztetett. Ezt szedtük és ettük, persze, ha anyu nem látta, mert ha igen, akkor volt haddelhadd: "hogy a rendes étel nem kell, hanem az útszélről fölszedett gyom, amit lep...-nak a kutyák, macskák..."
Lehet, volt igazság benne, de én akkor is nagyon szerettem.
Hát, ma ennyi jutott eszembe a gyerekkori ételekről, kedvencekről.
Ha elfogadják, én továbbadnám: Limarának, Diának, Kiserinek, Nellinek és Colette-nek.

Tűzés, tűzés...

2011-07-17T09:30:00.001+02:00

Elkészült az újabb kis takaró, 78x90-es. Újabb jó kis játék volt a tűzés gyakorlására.

Nem terveztem előre, középről elkezdtem, aztán ami eszembe jutott.

Remélem, egyszer egy "kisember" jókat fog aludni alatta, vagy játszani rajta.

Takarót varrtam

2011-07-02T20:50:00.001+02:00

Már nagyon régen volt, hogy utoljára nagyobb darab varrásába fogtam. Mert jó volt, hogy abban a pici időben, amit mostanában varrással tudtam tölteni, végeredmény is született, kész mű, aminek örülni lehetett.
Azonban a múltkori anyagpakolás, átköltöztetés, selejtezés során újra előkerültek olyan régi anyagdarabok, amik beindították a fantáziám, és mégiscsak nekifogtam egy takarónak. No nem dupla franciaágyra valónak, először csak egy olyannak, ami alá egy kisgyerek elfér. Így született meg ez a 75x90-es takaró.

Nagyon sokat elszuttyogtam a tűzéssel, de nagyon élveztem.

És még a hátoldala is egész tűrhetően sikerült, egy-két kisebb ránc van csak rajta.

Mikor még csak a négyzetek voltak összevarrva és a kék széle, igazán nem is tetszett, aztán gondoltam, tűzéssel fel lehetne dobni. Elkezdtem böngészni a netet tűzésminták után, hátha találok valami jó ötletet, és akkor ráakadtam a Tűzés bibliájára. Itt találtam egy-két jó mintát, melynek alapján kitaláltam ennek a kis takarónak a tűzését. Nagyon feldobta ezeket az egyébként igen jelentéktelen anyagokat.

Farmer kalocsai mintával

2011-06-17T22:10:00.001+02:00

Csak nemrégiben olvastam a neten, hogy van egy cég, akik farmernadrágokra, farmerdzsekikre, ingekre, bikinikre (!) stb. kalocsai mintát varrnak, és eszméletlen pénzért árulják. Pl. egy farmer, melynek elöl a combrészén nem is túl nagy minta van, az közel harmincezer Ft! Nem márkás farmer, nem akarok látatlanban bírálni, de ahogy néztem, lehet akár kétezer forintos kínai is. (Nem olyan rossz az, nem azért írtam, csak az ára miatt...)
Aztán láttam porcelán övcsatot férfiaknak szép, színes kalocsai mintával (azért ez nálam egy bizonyos határt súrol), és alig akartam elhinni, hogy ezek itt készülnek a helyi paprikavárosi manufaktúrában.
Azt mondják, az idő mindent megszépít. Boldog gimnazista koromban az anyu a népművészeti szövetkezetnél bedolgozott, azaz kalocsait varrt itthon. És bizony, mikor közeledett a munka leadásának napja, hát bizony sokszor be kellett segítenem. Ne vessen rám követ senki, de akkor nagyon utáltam a kalocsait... úgy, ahogy volt...
De a kezemben benne maradtak a fogások, a szememben és a fejemben pedig az, hogy milyen is az igazi kalocsai. Milyen volt a 19.századi, szállásokról elindult ősi motívumkincs, és milyennek kell lennie a szín- és formahelyes legifjabb mintájának - amit a nagyközönség kalocsainak ismer -, a "cifrapamukosnak".
Jópár levelet írtam a meskán is olyan alkotóknak, akik kalocsai mintaként tüntettek fel olyat, aminek köze nincs hozzá. Ugyanis azért, mert diákkoromban a kötelesség miatt nem szerettem, azért még elkötelezett vagyok az iránt, hogy aki meg akarja ismerni a kalocsait, annak ne téveszméi legyenek róla.
Miután Dia oldalán is láttam, hogy ő is mostanában elővette a hazai motívumot, gondoltam, rajzolok már én is egy kalocsai csokrot, és kivarrom a most divatos farmervászonra.
Alapanyagként előkerült a rongyoszsákból egy régi farmering, aztán egy illanófilc, aztán pedig anyu szekrényének a mélyéről az autentikus hímzőfonal. Mert tudtátok, hogy pl. nem mindegy, hogy a használt kétféle zöld milyen zöld, és hogy a szár mindig sötétzöld, aztán az egyes levél mindig világos, és az osztott levélnek mindig az a fele a sötét, amelyik fölülről hajlik? Hogy a lila árvácska alsó szirmai mindig a világosabb lilák és a fölsők a sötétek, és még sorolhatnám, amitől a kalocsai igazi kalocsai lesz.
A mai eredmény:

Úgy harminc éve, hogy nem rajzoltam és nem hímeztem kalocsait. Érdekességnek, kis ujjgyakorlatnak nem volt rossz.

Itt volt a Kék Madár

2011-06-05T23:54:00.001+02:00

Hát szinte hihetetlen: 19. éve, hogy így június első hetében szárnyra kap Kalocsán a Kék Madár.
Pénteken volt a megnyitó, festmény aukcióval. A Kék Madár Alapítvány a beteg gyerekek megsegítésére jött létre. Betegek, esetleg ilyen-olyan fogyatékkal élők, tehát hátrányos helyzetűek. És az idén nekik egy olyan csoport ajánlott fel segítséget, akik maguk is igazán rászorulnának a segítségre, mégis adni szerettek volna. Berettyóújfalui kistérség mélyszegénységben élő gyerekei, sokan szinte a nyomor szélén. Itt működik az Igazgyöngy Alapítvány, melynek fő feladata a tehetséggondozás egy alapfokú művészeti iskola működtetése útján. Ők ajánlottak fel közel 50 gyerekrajzot-festményt, tűzzománcot, hogy az értük befolyt pénz a Kék Madár Alapítvány céljait segítse. De ne gondoljatok ám valami ákombákom gyerekrajzokra. Igazi, kész művészeti alkotások 8-14 éves gyerekektől!

Én ezt vettem:

És a kiállítás bezárása után boldog tulajdonosa leszek. Ugye milyen kedves és szép?
Aztán szombaton és vasárnap volt a vásár. Szerencsére nem esett, nagyon meleg volt és elfáradtam.
Mint vásár, bevétel szempontjából közelít a nullához - alulról... Mondhatni, mínuszos volt a dolog...
De az érzés... Kedves emberek között lehettem két napig, megismertem néhány fantasztikus alkotót, a Játék Céh néhány tagját, Klárát, Julit és Gabit. Csak csodálni tudtam a vásárra hozott dolgaikat, valami gyönyörűségesek voltak...

Ez volt a stand.
A vásár végén pedig elcseréltem a gyönyörűséges zöld-fekete-ezüst peyote-fűzésű széles aztékmintás karkötőmet egy kosra (Hellenbach Gabi iparművész tervezése és készítése), ami natúr lenvászonból van, fagombokkal szerelt, és olyan kedves-aranyos, hogy azt hiszem, jó cserét csináltam. Gabi örült nagyon a karkötőnek, én a kosnak, szóval mindenki elégedett volt...

Elnézést a kép minőségéért, de fáradt is vagyok, este is van, szóval ennél jobbat nem tudtam készíteni.
Nektek hogy tetszik? Én bele vagyok szerelmesedve!
Amit pedig varrtam a kézművesvásárra, az előbb feltettem a meskára, majd ott megleli minden holmi a maga gazdáját.
Azért még mutatok valamit, amit már nagyon rég nem varrtam, egy táskát. Elkészült a napraforgós sorozat táskája is. És van egy félkész kistakaró is, de azt még nem mutatom.

Rendelésre készült...

2011-05-22T21:02:00.002+02:00

ez a kis tartóka - mobilnak, mpakárhánynak, esetleg iPodnak.

Egy más mintával készült tesója elkelt a meskán, a vevő kívánsága az volt, hogy szeretne még egyet, és hogy népitáncos kislánynak lesz. Talán már holnap utazik a megrendelőhöz, és remélem, akinek szánják, annak tetszeni fog.
És hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból, napraforgókat varrtam, de most ilyen új fazonú neszesszerekre. Szeretem ezt a mintát, mindig napsütést hoz a varrósarokba (bár most délután esett).

A második fotót csak azért tettem föl, mert azon látszik a halványsárga anyag szép mintája is.

Madaras zsepitartók

2011-05-17T21:30:00.000+02:00

Csak jönnek a madarak, jönnek, hol kulcstartóra szállnak, hol zsepitartóra...

Kulcstartók és újabb tartókák

2011-05-14T23:15:00.001+02:00

A heti új neszesszereken kívül már olyan régen nem töltöttem fel a meskára semmit, hogy csoda, hogy még valaki betéved a boltomba. Mégis megtörtént. Egy tavaly varrt kulcstartóm még ott árválkodott a virtuális polcon a kongó boltban, ez tetszett meg valakinek, és rendelt hozzá hasonló hármat (gondolom, valami ovis, vagy iskolás tanévzáróra). Elkészültek, már el is vitték őket.

És ha már ilyeneket varrtam, elővettem újra a kékfestőt, és valahogy a Kék Madár fesztiválra készülődés hangulatában varrtam egy újat, egy lélekmadaras kulcstartót.

Olyan pici darabokból van a farka és a szárnya, hogy csak csipesszel tudtam megfogni és a helyére illeszteni a varrás előtt. De nekem nagyon tetszik.
Aztán jött még két tartóka.

Végre sikerült franciacsomót csinálnom, amit eddig valahogy sosem. Vagy kibomlott, vagy úgy összecsomósodott, hogy az nem franciacsomó volt, hanem gubanc. De most megvilágosodtam, és végre már rájöttem, hogyan kell.
A másik pedig a régi gyöngyösvirágos, csak kicsit más formában.

Neszesszerek - új formában

2011-05-10T22:24:00.000+02:00

Régóta szerettem volna kipróbálni ennek a formájú neszesszernek a varrását, most eljött ennek is az ideje. Sokkal egyszerűbb a cipzár belevarrása, mint a gömbölyített formájú, ferdepánttal szegett társáé. Úgyhogy, most ennél maradok kicsit, és készítek tolltartót, szemüvegtokot is ezzel a módszerrel.

A díszítése a zöldnek kicsit "Colettes", hiszen fonalvirágot tettem rá, de megtetszett a minta és a technika, és ki akartam próbálni. És ugyanilyen fonalvirággal egy kulcstartó is készült.

Azért az ötletadóé sokkal szebb és egyenletesebb, de azért így elsőre a végeredménnyel a neszesszeren is, és a kulcstartón is alapvetően elégedett vagyok.

Elkészült a könyv

2011-05-04T10:05:00.000+02:00

Végre leírhatom ezt is: elkészült a könyv. A szerző éppen tegnap délután telefonált, érdeklődött, hogy áll a munka, és neki is csak annyit mondtam: "most olyat mondok, amit még nem hallott tőlem, készüljön föl rá, és rövid leszek: kész van!

Örömét még azzal fokoztam, hogy délután egy garnitúrát összeszalagoztam, és hazafelé menet a teraszán békésen álldogáló tanárt megleptem az első példánnyal - már hogy el is higgye a hallottakat.
És mostanában nem vállalok újabb könyvet... legalább egy hétig :-))

Egy jeles nap

2011-05-01T22:20:00.000+02:00

Ma Anyák Napja volt. Ugyan ez is jeles nap, de én ennek kapcsán egy múlt heti jeles napról írok most.
Anyu múlt pénteken volt 80 éves. És sikerült úgy megszervezni, hogy számos meglepetés érte.
Pár hete utcabéli lánykori barátnéja töltötte szintén a nyolcvanat. Ott nagy a család, három gyerek, számtalan unoka, és állandó jövés-menés van a portájukon. Szóval, ők bográcsos főzőcskét szerveztek a mamának, kapott ajándékokat, összejött a család és még egy hatalmas virágkosarat is kapott az ünnepelt nyolcvan szál gerberából.
Láttam anyun, hogy örült a barátnéja örömének, és nem mondta ugyan, de nagyon szerette volna, ha ő is valami ilyesfajta ünneplésben részesül. Abból is gondoltam, hogy hetente többször elsorolta, hogy "milyen szép volt a Csöpike virága, és mennyien voltak", aztán kis idő múlva, hogy "nem kell ám kislányom nekem semmit se hoznotok". Hát, gondoltam, kicsit megviccelem.
Egész héten estig dolgoztunk, nagyon sok volt a munka, és igyekeztem, hogy esetleg a pénteket szabaddá tudjam tenni. Persze esténként mindig arról beszéltünk, hogy nem nagyon tudok a húsvétra se előkészülni, jó lesz, ha meg tudok főzni, és persze hallgattunk a születésnapról. Amikor már biztos volt, hogy pénteken nem megyek dolgozni, akkor foglaltattam egy helyet egy ismerős étteremben és elkezdtünk szervezni. Anyu akkor már láthatóan nyűgös volt, hogy legalább hozzak kis süteményt, ha átjönnek a szomszédok, meg tudja kínálni őket, és rá volt írna az arcára, hogy "mert velem a kutya se törődik".

Csütörtök estefelé a munka után szokás szerint megérkeztünk anyuékhoz. Apu kérte, hogy vegyek az ő nevében 8 szál gerberát, ezt vittük is, és mivel anyu már napok óta muskátliért esdekelt, hogy ültetne a ház elé, így kapott akkor este tőlünk három tő szép muskátlit, és meg is köszöntöttük a nagy nap előestéjén. És csak úgy mellékesen megjegyeztem, hogy holnap ne főzzön, mert elmegyünk ebédelni. Mivel nagyon kíváncsi volt, azt még elmondtam, hogy hova, de igyekeztem egy szimpla ebédnek feltüntetni.
Aztán eljött a péntek. Délelőtt vittem neki egy csokor gyöngyvirágot a kertemből, újabb köszöntés, hitette, hogy ezzel aztán már tényleg letudva a virág része az ünnepnek. Délután háromnegyed egyre aztán megérkeztünk az étterembe. Ahogy kértem, a hátsó részben volt megterítve az ünnepi asztal, virágcsokorral, gyertyával. Láttam, hogy anyu nagyon örült. Még a pincér is megköszöntötte érkezéskor, aztán, mint jeles ünnepen egy étteremben szokás: először likőr, majd finom leves - szép lassan, ráérősen -, még finomabb frissensültek, közben beszélgetés. Ekkor már Tamással mi is nézegettük az óránkat, érkezni kellett a következő meglepetésnek... és akkor a bejárat felől valami hegedűmuzsika hallatszott...
Anyu kérdezte is, hogy mi ez a zene - ő persze háttal ült -, én meg mondtam: biztos a rádióban új műsor van...
Amikor már csak néhány méterre volt a hegedűszó, akkor már anyu is hátranézett: kedves, drága barátom érkezett a hegedűjével, és húzta anyunak a barna kislányról, meg a legjobb édesanyáról és a piros rózsák beszélgetéséről... Úgy láttam, mintha valami sírás is történt volna a meghatottságtól... Aztán, mikor Zsiga frissebbet húzott, még föl is kértem táncolni. Nem volt ellenére, bár csalt, csak egy helyben mozgatta jobbra-balra magát, de a zsűri elfogadta azért csárdásnak a produkciót.
Amíg a prímás és a többiek pihentek, mintha csak a mosdóba mennék, indultam a következő 'lepetésért. A néhány háznyira lévő cukrászdában elkészült a gyönyörű ünnepi zsúrtorta, gyertyával, rózsadísszel. Beadtam hátul a söntésbe, és miután megint teljesen közömbös arccal leültem az asztalhoz, érkezett a pincér tortástól, közben meggyújtotta rajta a kis tűzijátékot. Anyu csak nézett, egyik ámulatból esett a másikba. Ettünk a finom tortából, nevetgéltünk, beszélgettünk, aztán lassan hazaindultunk... egy kis kitérővel. Még volt egy kis dolgom a virágosnál. Arra hivatkoztam, hogy tegnap nem fizettem kis a muskátlit, még rendezni kell a számlát, de egy perc az egész... és úgy álltam be az autóval, hogy megint háttal legyenek a bejáratnak. A Tamás dolga volt, hogy lefoglalja addig őket. Elrejtettem a 'valamit' a csomagtartóba és irány haza. Aztán hazaérve, amikor már úgy gondolták, hogy vége a napnak, akkor bevittük a nyolcvan szál rózsából készített virágkosarat...
Hát így telt el ez a jeles nap. Tele meglepetéssel, és anyu úgy érezte, az egész világ körülötte forog, mindenki őt ünnepli, és azóta is szinte minden nap elmondja: nagyon szép nap volt, nagyon boldog voltam...
Én is, hogy sikerült úgy megszervezni ezt a napot, hogy minden benne legyen, amit szeretett volna, amit elmesélhet a szomszédoknak, amire sokáig emlékezhet.
Mondtam is neki, hogy ne reménykedjen, minden évben nem szervezünk ilyet, legközelebb a kilencvenediken lesz ilyen felhajtás, úgyhogy addig várjon türelmesen...

Egy ferdeorrú maci és némi gyöngyhorgolás

2011-05-01T10:23:00.000+02:00

Ma végre le tudok ülni egy kicsit blogot írni. Már megint eltelt egy hónap, és nem született új bejegyzés. Foltvarrással, nemezeléssel és gyöngyözéssel kapcsolatban nem is igen tudtam volna mit írni, hiszen csak fejben fogalmazódnak új dolgok. Mindössze ez a ferdeorrú kismackó kulcstartó született, mintegy ujjgyakorlatként.

Múlt hét végén lettem kész egy főiskolai filozófia tanár háromkötetes könyvével, ami összesen közel 850 oldal, ebből több mint ötszáz oldalon levéltári dokumentum fénymásolat volt, amelyek közül csak egy-kettő volt alkalmas arra, hogy változatlan formában használjam fel, a többit egyenként meg kellett igazítani, vágni, javítani, szóval megdolgoztam vele, de a végeredménnyel elégedett vagyok - és akik ismernek, tudják, ez mit jelent. Még a körbevágás van hátra, aztán kap a három kötet együtt egy papírszalagot (ha kész lesz teljesen, akkor teszek fel fotót), és mehet a könyvbemutatóra. Szóval, ezzel (és még néhány kisebb kiadvánnyal, valamint a rendes polgári munkámmal) dolgoztam idáig, hétvégéken is, és sokszor hétközben éjjelekig.
Tegnap viszont eljutottam Pestre, a Gyöngytyúktanyára, ahol Dóritól tanultam a gyöngyhorgolás fortélyait. Azt hittem, ma már egy kész karkötőt mutathatok, de sajnos nem. Nem olyan egyszerű, mint amilyennek gondoltam, az első három-négy sort négyszer fejtettem vissza, aztán ahogy haladtam, pár soronként újabb hiba, és újabb fejtés, és milyen érdekes, visszafelé sokkal könnyebben és gyorsabban ment...
Úgyhogy egy kb. 5 cm-es mintával jöttem haza, némi gyönggyel, és sok tudással :-))
Itthon folytatás következik, remélem, lesz mit mutatnom.

Ürül a fiók

2011-03-07T10:48:00.000+01:00

Az a bizonyos fiók, ahova elsüllyesztettem októberben a félkész, vagy csak kiszabott dolgokat.

A kék neszesszer ismerős lehet, csak akkor világoskék selyem volt a szegőpánt, most sötétkék mikrokord. Szerintem így szebb lett, és kapott a cipzárra egy kis selyemszalagot, a végén sötétkék filc tulipánnal.
A másik egy csigás zsepitartó.

Még sosem varrtam csigát. Egyszer csak jött az ötlet. Talán az elkészülés sebessége ihletett...?

Napraforgószüret

2011-02-20T21:00:00.000+01:00

Biztos, voltatok már úgy, hogy egyszerűen nincs idő a munkahelyi munkán és az otthoni kötelezőn kívül másra. Aztán, amikor lenne egy kicsi, egyszerűen nem tudok hozzáfogni semmihez. Most ezt az időszakot élem. Egy csomó ötlet születik bennem, de egyelőre megmarad a gondolat szintjén. A régi dolgokhoz nincs kedvem, az újakhoz erőm... De most hétvégén azért összeszedtem magam, és az október közepe óta a fiók mélyén lapuló kiszabott vagy félkész dolgok közül a napraforgósokat befejeztem. Négy szatyor és egy kis zsepitartó.

Ezeket még a keceli év végi vásárra szerettem volna vinni. Ujjgyakorlatnak jó volt. Hogy egyáltalán újra odaültem a varrógépemhez. Nem is volt olyan nehéz. És még van néhány holmi a fiók mélyén, amit be kellene fejezni. Hogy adjanak helyet az újaknak. A fejemben is...

Eltelt egy hónap

2011-02-04T20:39:00.000+01:00

Picit ugyan engedett a fagy - ezzel kezdtem legutóbbi bejegyzésem úgy egy hónapja. Ez most is aktuális, minek is írtam volna azóta bármit is... :-))
Köszönöm az érdeklődést, jól vagyok, vagyunk, csak sajnos a kötelező munkáimból ki sem látszom. Így blogírásra, a kedvenc blogok olvasására, varrásra, gyapjúval való szöszmötölésre nemigen van idő. Nehezen indult az év a munkahelyen, a sportszerkesztőnk másik laphoz ment dolgozni, így míg újra fel nem épül a rendszer, hogy már szinte magától jönnek hétről hétre a hírek, fotók, addig sajnos nekem is sportszerkesztővé kellett válnom. Aztán ebből adódtak érdekes helyzetek. Például egy sedülő kézimeccs volt Kalocsán, amire elmentem fotózni, hogy majd utána az edzővel beszélek, ő pedig majd elmondja szakszerűen, hogy mi is történt a meccsen. Mert tőlem lehettek volna csapatonként akár tizenöten is a pályán, akkor se veszem észre, hogy ez szabálytalan... Szóval, küldte az edző emailen a szakszöveget, én pedig az újságba mellé tettem egy fotót, aztán megdicsértek, hogy milyen ügyes vagyok, mert az edző a nyitott védekezésről beszélt, én pedig egy olyan fotót tettem a cikkhez, amin pont ez volt. Hát ez a tipikus "vaktyúk is talál szemet..." eset. Született tehetség vagyok... Igaz, egy másik alkalommal, amikor egy focicsapat edzőjével beszéltem, bevallottam a hiányosságaim. Mondtam neki, hogy lelkesedésem határtalan, tudásom korlátozott, így nézze el, ha valami hülyeséget kérdezek, de lássa be, ő nem tudja, mi az a didó rendszerű tipométer, én pedig nem vagyok tisztában azzal, hogy mi az az alapszakasz, és mi a rájátszás, de nagyon kíváncsi vagyok rá, és segítsen nekem eligazodni ebben. Eddig még mindenki nagyon segítőkész volt. De ehhez sokszor hétvégén is menni kell fotózni és anyagot gyűjteni, és hétközben is nagyon-nagyon sok munka van. Így tellenek mostanában a napok.
Aztán anyu most kórházban van, szerencsére nincs különösebb baj, de gondolhatjátok, hogy mekkorára ugrott össze gyomrom, amikor a háziorvos modta, hogy csak be kell mennie, mert fulladt anyu, és nagyon szapora volt a pulzusa. Tudtuk, hogy a rossz keringés miatt felgyűlhetett a víz valahol, és a kétnaponkénti vízhajtó tabletta ezzel nem birkózott meg, a háziorvosunk pedig a vénás vízhajtó injekcióval... Ugyanis ő ilyet nem ad be, inkább menjen a beteg a kórházba. Anyuval beért a mentő szedán délután fél egykor, nemsokára én is ott voltam, megnéztem jól magamnak az orvost, aki kezelni fogja, és főleg a nővéreket. Az egyik az volt, aki októberben először lekötötte a kezét, úgyhogy mondtam anyunak, lehetőleg ne kérjen tőle semmit, és ne is szóljon hozzá, mert ez a nővér volt, akinek először leordítottam a fejét az ősszel... Meg mertem volna esküdni, hogy a kórházi megfigyelés abból áll majd, hogy beteszik egy sarokba, aztán ha csak nem panaszkodik valamire, felé se néznek napokig. Ha nem hal meg a beteg, akkor hazamehet, ha rosszul van, akkor beavatkoznak, egyébként a kutyát nem érdekli, hogy minek is van ott bent - sajnos ezek a tapasztalataim. Aztán az is lehet, hogy nagyon emlékeztek anyura, meg rám, meg a cirkuszokra, meg a névre, mert nagyon Zs... nénizték, dicsérték, hogy milyen jól néz ki. Ami igaz is. Múlt héten elvittem fodrászhoz. Nem nagyon volt kedve, de bejelentettem kedvenc udvari figarómhoz, aki a földkerekség legügyesebb fodrásza - nekem legalábbis. Szóval, bevittem anyut hozzá, bármennyire is fanyalgott, és nincskedvemezett. A Mariann pedig vágott neki egy szuper kis rövid fiús frizurát. Szóval, tegnap, amikor bementem anyuhoz délután, ült az ágyban, fölpócolva a párna, orrán szemüveg, rajta kis csinos világoskék hálóing, és éppen egy regényt olvasott. Jó volt ránézni. Szerettem volna, ha benyit az a pszichiáter doktornő, aki azt mondta, amikor anyu pelenkásan, egy hátragombolt férfi pizsamakabátban, homlokán kötéssel összevissza morgott a kérdéseire, hogy ne is számítsunk javulásra, ettől már csak rosszabb lesz, mert ilyen az öregkori demencia, szóval szerettem volna látni az arcát, de talán inkább a gondolatait. Na de már nem is akarom emlegetni azt a rémtörténetet. Most anyut alaposan megvizsgálták (röntgen, ultrahang, amit már nem is szoktak pazarolni egy nekimármindegy nyolcvanévesre - sajnos a tapasztalat miatt vagyok ilyen morbid és kissé cinikus), injekcióban kap vízhajtót, már nem is fullad, talán hétfőn hozhatom is haza. Iszik, eszik rendesen, ha látta volna valaki, hogy tüntetett el ma ez a kicsi asszony egy hatalmas pizzaszeletet, hát csodálkozott volna.
Szóval összességében jól vagyunk, hiányzik a kézműves kikapcsolódás, de most jópár cikket írtam a szerkesztés mellett, és ez is jó volt. Hogy is mondják? Az ember találja meg az örömet és a jót mindig abban, amit éppen csinál. És akkor könnyebb lesz minden.

Tavasz

2011-01-02T00:18:00.000+01:00

Picit ugyan engedett a fagy, de egész nap inkább olyan ködös-szomorkás idő volt, szóval semmi nem idézte a tavaszt, mégis újra ilyen tavaszi hangulatot nemezeltem. Mérete: 5x8 cm. Hát, elszöszmötöltem vele egy ideig...

Újévi köszöntő

2011-01-01T09:59:00.001+01:00

Kányádi Sándor:

Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre. Tiszta szívből

ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország

Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,

s ki honnan jött, soha soha

ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,

vissza nem fognak a kátyúk…

A többit majd apródonként

megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,

legyen béke. –

Gyönyörködjünk még sokáig

a lehulló hópihékbe’!

(A kép Oláh Gusztáv díszletterve 1927-ből az Operaházban rendezett Diótörőhöz)

Napocska

2010-12-29T21:05:00.002+01:00

Hiába na, a pihenés és a napsütés azért tudat alatt irányít...

Kitűző gyapjúfilcből - hétágú napocskával.
A hét misztikus szám, vízválasztó, fordulópontot hozó. Miért is mondják? Hét napja van a hétnek, hét hangja a zenei hangsornak, hét színe a szivárványnak, hét gazdag esztendőt hét szűk követ, hét a fő bűnök száma, hét az örök élet szimbóluma, hét a Miatyánk kívánságainak a száma, hét a magyar törzsek, hét a magyar vezérek és hét a szabad művészetek száma, hét feje van a sárkánynak, az embernek hét fő csakrája van, hét a főbolygók száma, a hetedik nap pihent meg az Úr a Teremtés után, és még sorolhatnánk...
De aki csak egy vidám kitűzőt lát benne, az sem kevés...

Életfa és kékmadár

2010-12-28T20:13:00.001+01:00

Úgy látszik, a feszültség így engedett föl nálam: előkerült a gyapjú, és egy életfa hajtott ki a kezem és a nemezelőtű alól... és persze egy pici kékmadár...
Talán a megújulás, talán a felfelé törő életerő, a minden helyzetből talpraállás... jelképeként, és mindezt úgy, hogy a boldogság kék madara is jelen legyen. Nem terveztem előre... csak úgy jött, alakult, formálódott.

Aztán kis tartóka lett belőle.

Elteltek az ünnepek

2010-12-28T19:11:00.000+01:00

Szépen, csöndesen, baráti és családi körben - szóval a szeretteim között. Nem volt a lakás minden pontja kivikszelve, pormentesítve, a süteményeket is az utolsó pillanatban sütöttem - még szentestére is maradt, de minden kész lett, minden finom volt... és jól éreztük magunkat. Anyu teljesen jól van, jobban, mint amikor októberben bement egy kis "karbantartásra" a kórházba, és szerencsére mindenki más is a szeretteim közül.
Sikerült a munkáim közül is szinte mindent befejezni, most, a két ünnep között pedig végre szabadságon vagyunk, a szerkesztőség zárva, nem is emlékszem rá, hogy az utóbbi 10-15 évben voltam-e egyfolytában egy hétig távol a munkahelyemtől... Hát azért nem emlékszem, mert nem! Igaz, most is majd csütörtökön délelőtt bemegyek, és nyugisan elintézek pár dolgot, amit nem akarok átvinni az új évre.
Addig meg nézünk kifelé a havas kertre innen a meleg cserépkályha mellől, nézzük, ahogy a teraszon a kis kosztosok - rigók, verebek, cinkék és vörösbegy - jóllaknak a kirakott eleségből. A Bogár sem tud betelni azzal, hogy most folyton itthon vagyunk, és mindig akad valaki, aki jöttében-mentében megvakargatja őkelmét. És végre újra leülhettem a kuckómba, és elővettem a gyöngyeim, rongyaim, gyapjúim... Jaj, úgy szeretném, ha most egy kicsit megállna az idő, úgy két-három hétre...

Mindenkinek...

2010-12-23T15:48:00.000+01:00

Már majdnem kerek a világ

2010-12-04T22:22:00.001+01:00

Alig több, mint két hét telt el az utolsó bejegyzésem óta. Kisebbfajta csoda történt itt, de azért még ne készüljetek, nem fogják zarándokhellyé nyilvánítani a falunkat... :-))
Anyu egyedül jár!!! (néha a botját is elfelejti magával vinni, igaz, a max. táv még tizenegykét méterben mérhető), jó étvággyal eszik, egyedül (!), ma nálam(!!!) az ebédlőben gombát és sárgarépát pucolt késsel(!!!), olvas, és a pénteki "edzés" után a gyógytornász felhívott, hogy lehet, már nincs szükség a heti két gyógytornára... Mivel már sokkal jobban van, ma, reggeli után jó melegen felöltöztettem, kerekesszékkel kitoltam az autóig, pici segítséggel egyedül beült, kicsit siránkozott, hogy fázik (hát igen, a zárt klíma után elég friss volt a kinti mínusz 3), de szerencsére működött az ülésfűtés, levittem a Duna partra, hogy lásson világot... persze, csak szélvédőn keresztül, aztán irány hozzám, újra az udvaron a csípős hideg, de pár perc és három kis lépcső után már a cserépkályha padkáján melegedett, és ebédig tett-vett, sétafikált a lakásban, üldögélt, kuktáskodott az ebédfőzésnél, szunyókált a tévé előtt, aztán megjött apu is, itt ebédeltek, aztán már nagyon-nagyon elfáradt, és végre hazavittem.
Ha nem pihen eleget, vagy éjszaka keveset, vagy rosszul alszik, akkor még nem találja a holmijait, rossz ajtó felé indul el, nem tudja, hol kell lehúzni a wc-t, és a távkapcsolóval akar telefonálni, de rövid idő alatt magától (!) rájön, hol a hiba, és javítja... Pöröl apuval, néha nyűgös (mert unja magát a szobában, ereje már lenne, de még nem igazán tudja elfoglalni magát, ezért hoztam ma át hozzám), szóval, már majdnem olyan, mint volt...
És ha arra gondolok, hogy a már említett kedves, aranyos helyettes háziorvosunk (aki mellesleg még foltvarró is nagyritka szabadidejében, és orvosi szakmáját messzemenően hivatásnak tekinti, és azt vallja, hogy sokszor szeretettel többet lehet tenni valakiért, mint orvoslással) azt mondta, hogy lehet, már csak egy-két napja lett volna hátra anyunak a kórházban...
Előző bejegyzésemben ott hagytam abba, hogy anyu sokkal jobban volt. De az éjszakák nagyon nehezek voltak. Sokszor éjjel egyig ültem az ágya mellett, és még mindig hánykolódott, össze-vissza beszélt, erősen görcsölt, és amikor végre elaludt, már alig találtam haza a fáradtságtól... Aztán kora reggel apu vörös szemét látva már kérdés nélkül is tudtam, hogy az az alvás csak egy szemhunyásnyi volt... Ő is kezdett kiborulni, így már kettejükért aggódhattam. Közben pedig a görcsök okát kerestem, és egyre inkább éreztem, hogy amire a kórházban rákérdeztem naponta, és mindig igenlő választ kaptam, az talán nem egészen úgy van. A háziorvosnak elmondtam a gyanúmat, és kértem az asszisztensét, hogy jöjjön el anyuhoz egy bizonyos csővel felszerelt tartállyal...
Nagyon szakszerű és kíméletes volt, mégis nagyon sokat szenvedett anyu, ugyanis oly mértékben elhanyagolták a kórházban, hogy az első beöntéssel csak néhány ujjnyi, szinte megkövesedett darabot tudott kiüríteni. Még akkor ő is, és anyu is reménykedett, hogy a többi majd jön magától... Én, ahogy anyu hasát simogattam, már nem voltam ilyen derülátó, és kértem a háziorvost, hogy jöjjön el, és nézze meg... Amit ő érzett az ujjai alatt, az engem igazolt... Újra beöntés, aztán újra... és jött ki a kórházi hetek alatt bekövesedett salakanyag, aztán már annyira fellazult, hogy magától, hullámokban még vagy hatszor... Erre mondta a doktornő, hogy ha anyu még egy-két napig ott marad a kórházban, valami nagyon-nagy baj történt volna...
Már nem akarok erről írni, de amit onnan sikerült kitisztítani, az pontosan mutatja az ott dolgozó ápolók hozzáértését, szakmai színvonalát, emberségét... mondhatni: azzal egyenlő!
És ezt el is mondtam a legközelebbi adandó alkalommal anyu kardiológus kezelőorvosának (aki egyébként nagyon jó orvos, és rendes ember is). Nem azért, hogy bárkit felelősségre vonjon (úgyis egymásra mutogatnának), hanem, hogy legközelebb jobban odafigyeljenek arra, hogy a nővér hogy hajtja végre az előírt kezelést, és rendesen ellátja-e a beteget), és mással ne történhessen ilyen. Hogy ne haljon meg valaki csak azért egy kórházban, mert a lassú cseppszámú infúziót egy kicsit gyorsabbra engedjük... azért, mert valaki szétcsapja a fejét esés közben egy infúziós állvány talpában... azért, mert elzáródnak a belei az ápolók hanyagsága miatt...
De tovább kell lépni... és már nem rágódni a múlton, de gondosan őrizni a tanulságokat. És a jó oldalát keresni, mit tanultam belőle? Mit tudtam meg magamról; mit tartok fontosnak; mennyit bírok; miről tudok lemondani panasz nélkül; mennyire hallgassak a belső hangra, a megérzéseimre; mennyire tudok szeretni; mennyire tudok türelmes lenni; és ilyesfélék...
Köszönöm mindenkinek, aki aggódott, szorított, együttérzett, érdeklődött... Ez is erőt adott. Remélem, újra legalább olyan lesz a világ (mármint a közvetlen környezetemben), mint az előtt a bizonyos kórházi beutaló előtt. Én igyekeztem, hogy legalább oda visszaállítsam a világ kerekét... Milyen viszonylagos minden! Akkor nem voltunk elégedettek vele, most örülök, hogy már majdnem olyan! És hiszem, hogy még jobb lesz! Pici változásokkal, napról-napra egy kicsit jobb!
És jut majd újra egy kis idő arra, amiről kezdetben szólt ez a blog, szöszmötölésre rongyokkal, gyöngyökkel, gyapjúval, meg hasonlókkal...

Új fejezet kezdődött

2010-11-20T19:23:00.000+01:00

Hol is hagytam abba? Igen, már tudom. Szombaton menetünk, semmi változás. Kértünk egy kerekesszéket, értetlenül nézett ránk az ápolónő. Anyu fel sem nyitotta a szemét. Felültettük, és mondtuk neki: megyünk csavarogni. Kinyitotta a szemeit. Beleültettük a székbe, szépen megfésültem, ráterítettük a köntösét, vittem egy csinos kendőt, azt a nyakába kötöttem, és mondtam neki: ne kacérkodjon, ha a férfibetegek szobája előtt megyünk el. Akkor már egész élénk volt, és amikor elindultunk az ajtó felé, szinte a nyakát nyújtotta, hogy mit fog látni az ajtón túl. Vagy egy órát kocsikáztunk a folyosókon, találtunk egy helyet, ahol alacsony volt az ablak, és kilátott az utcára. Nézelődött, néha morgott valamit, nem nagyon lehetett érteni. Folyamatosan beszéltem hozzá, hogy milyen az idő kint, mi történt otthon, és ilyesfélét. Tamás elolvastatta vele az egyik ajtófeliratot. Nagyon halkan, de érthetően mondta: Vetkőzőfülke. A másik ajtón már egyébként is hiányos volt a felirat, én pedig még egy kicsit módosítottam rajta egy ékezet áthelyezésével. Nézte, mit csinálok, mutattam neki, hogy na most ezt is olvassa el. Nézte egy ideig, nézte, aztán elmosolyodott, és az volt a szemében: Enikém, mindig bohóckodsz! Értette, hogy a vetkőzőből vétkező lett! Tudtam, tudtam, hogy akármit mond a sok okos orvos, ők egy esetet látnak, én pedig az anyut, és én a szívemre és a hétköznapi józan megfigyeléseimre hagyatkozva hiszek abban, hogy lehet ez még jobb is. Amikor visszatettük az ágyba, eldőlt, mint egy zsák, és elaludt, el sem tudtunk köszönni tőle. Annyira elfáradt.
Másnap arra mentünk be, hogy visszakerült a katéter, mert bár semmiféle vizsgálat nem igazolt semmiféle szervi bajt, mégsem működött a dolog. Ezt mondták. De ismét szép napsütés volt, felpakoltuk anyut zacskóstól, betakargattuk, aztán kerekesszékkel irány a lift, onnan az udvar. Kicsit sütkéreztük, de aztán hűvös lett, irány vissza a lift, föl a másodikra, végig az ottani osztályokon, majd a másik lifttel le, vissza a szobához. Kérdeztük, hogy nagyon fáradt-e, vagy még kocsikázzunk. Mit gondoltok, mit választott? Hát azt, hogy kocsikázzunk! Megint jól elfárasztottuk.
Kezdődött az új hét, gyógytornász érkezett, felállította az ágy mellett, de mivel nagyon gyenge volt, nem bírt megállni, a gyógytornász tovább nem is foglalkozott vele. Kérdeztem anyu szobatársát, hogy legalább az ágyban átmozgatta-e, de nem. Nem foglalkozott tovább vele. (Aztán már másnap nem is jött.) Mi hétfőn kora délután ismét kerekeztünk vele, de időre vissza kellett vinnünk, mert a kezelőorvosa hívott egy pszichiátert, hogy mondjon véleményt az anyu állapotáról. Ez az után történt, hogy javasolta, hogy anyu egyik gyógyszerét, ami a depresszió kezelésére szolgál, felcserélhetnénk valami modernebbel. Akkor fel sem fogtam, de este, mint egy megakadt lemez, újra és újra csak ez járt a fejemben. Én váltom ki hosszú évek óta anyuék gyógyszereit. Nem tudtam, hogy ez a gyógyszer depresszió kezelésére szolgál! És egyáltalán, miért kezelik az anyut évek óta depresszióval? Kérdezgettem embereket, akik ismerik anyut: tapasztaltak-e nála ilyen tüneteket. Mindenki csak hüledezett. Másnap első dolgom az volt, hogy megkeressem az orvosát, és elmondjam, szerintem ez valami tévedés. Bár nagyon udvarias volt, azért éreztem a szavaiból, hogy mivel nem vagyok orvos, ez a vélemény - hogy úgy mondjam - nem megalapozott. Azért nem hagytam magam, és kapásból felsoroltam a depresszió enyhe és súlyosabb tüneteit, jónéhányat, és még azt is mondtam, hogy aki figyel a hozzátartozóira, annak fel kell tűnni annak is, ha megváltoznak a legkisebb mértékben a szokások, a viselkedés, én azonban semmi ilyet nem tapasztaltam. Erre mondta, hogy hív egy pszichiáter szakembert, és véleményt kér anyuról.
Szóval, visszaértünk a kerekezésből, vártuk az orvost. Érkezett, kiküldött minket, becsukta az ajtót, gondolom, hogy a jelenlétünk ne befolyásolja anyut. Majd kijött, és el is akart menni. De kértem, hogy mondjon valamit, hiszen mi azért vártuk meg, hogy hátha kérdez valamit az előzményekről. Azt mondta, hogy ez nem fontos, egyértelmű a diagnózis: súlyosan előrehaladott időskori szellemi leépülés, ami rohamosan romlik, nincs remény a változásra. Nem, nem, nem - kiabált bennem, és nem engedtem, hogy elmenjen. Elmondtam az előzményeket, hiába nem volt kíváncsi rá. Azt mondta, hogy látta anyu leleteit, és ő most ért ebbe a stádiumba, tudja, hogy nehér ezt egy hozzátartozónak elfogadni. Még mondott egy olyan hülyeséget, hogy ha egy Nobel-díjas kezd elhülyülni, még akkor is százszor olyan okos lesz, mint mi. Kérdezte, hogy mivel foglalkozott anyu, és hogy ugye ő nem volt Nobel-díjas. Na ugye? Még mindig nem tágítottam. Újabb kérdésem: összefügghet-e a szellemi állapotával az, hogy nem tud lábra állni? Azt mondta, kizárt. Akkor az újabb kérdésem: mivel magyarázza, hogy ha saját lábán jött be a kórházba, és nem vétettek a kezelés során, és a szellemi leépülés nem okoz ilyen problémát, akkor miért nem tud jelenleg lábra állni? Gondolkodott, aztán egy kis idő múlva azt mondta: hát lehet, hogy ezt ki kéne vizsgálni! Többet nem kérdeztem tőle...
Újabb nap, anyuval már szinte egyetlen értelmes mondatot nem tudtunk váltani, nem akart enni, nagyon nyugtalan volt, így állandóan megkötötték a kezét. És amikor szerda reggel vittem be neki a friss reggeli gyümölcsturmixot, már reggel úgy találtam, hogy megint újabb véraláfutások voltak a kezén, csuklója egészen szorosra megkötözve, rajta egy szakadt kórházi férfi pizsamakabát fordítva (hátul a gombok), egyéb semmi, takaró nélkül, akkor először óvatosan kiszabadítottam, betakargattam, megnyugtattam, majd sikerült pár kanállal elfogadtatnom vele a gyümölcsturmixból. Az orvosát nem találtam még akkor. Bementünk dolgozni, de amint elindítottuk az aznapi munkát, visszamentem. Megtaláltam a kezelőorvost, és mondtam, hogy haza szeretném vinni anyut. Mintha örült volna... Még mondta, hogy esetleg áttehetnék az elfekvőbe... Kicsit csúnyán néztem rá. Mondta, hogy délután elkészíti a zárójeletést, kiírja a szükséges gyógyszereket, kiveszik a katétert (bár lehet, hogy ezzel probléma lesz), rendel fekvő betegszállítót és másnap kora reggel hazahozzák.
Egy egész éjszakát átizgultam, hogy ne történjen már semmi szörnyűség, és anyu kibírja még ezt a pár órát.
Átrendeztük a szobát náluk, hogy a legcélszerűbben legyen a helye, és körbe is tudjuk venni az ágyat, hogy ne tudjon se leesni, se éjszaka megindulni róla. Apu persze nagyon-nagyon ideges volt, hogy mi is lesz, hogyan tud majd ő ellenni anyuval, ha nem is érti, mi lesz éjszaka, amikor mi sem vagyunk ott, és ilyesmi...
Aztán csütörtökön reggel 7 óra előtt megérkeztek a betegszállítók. Új fejezet kezdődött.
Csütörtök délutánra már érthetően beszélt, pisilni nem volt hajlandó a pelenkába. Így is gondoltam, hogy inkább visszatartja, annyira nem tud ezzel megbarátkozni. Amint hazaértem a szobavécével, ráültettem, és kis idő múlva ment simán a dolog! Az éjszaka kicsit fárasztó volt apunak, de túlélték, pénteken már értelmesen beszélt, mutogatta a kékesfekete csuklóit a szomszédasszonynak, nézte a tévét, a gyógytornásszal is beszélgetett, felállt a járókeretre támaszkodva, de lépni nem nagyon sikerült, viszont a gyógytornász ülve és fekve jól megtornáztatta, és azt mondta, hogy egy alkalom után nem mondhat még igazi szakvéleményt, de szinte biztos abban, hogy anyu újra fog járni!
Ma pedig szinte egész nap ébren volt, teljesen tiszta volt a tekintete, értelmesen és összefüggően beszélt, evett, megfogta a bögrét, már nem akart szívószállal inni, az ebédkor kivette a kezemből a kanalat, és már csak picit tette lejjebb, mint a szája elsőre, aztán pedig mindig odatalált, nevetett a folyamatos ugratásaimon. Most estefelé már elfáradt, és egy-két történet szereplőit felcserélte, de annyi baj legyen... Ma már többször magától felült az ágyban, aztán ki az ágy szélére, délután pedig odatettem neki a járókeretet, és magától, segítség nékül egyedül felállt!!! Igaz, egészen iksz lábakkal, remegő térdekkel, de miután mondtam neki, hogy ne tolja ki a fenekét, hanem húzza előre a csípőjét és a térdeit próbálja hátra feszíteni, akkor kiegyenesedett!!! Pár másodpercre, igaz, azután visszaült az ágyra. De ma szombat van!!! Amiről pedig előrébb írtam, az hét elején volt!!!
Mondtam is anyunak, hogy igyekezzen, mert még karácsony előtt vissza kell mennünk a kórházba egy-két ajtón bekopogni, és nem mondunk semmit, csak benyújtjuk az ajtón a kezünket oly módon, hogy a hüvelykujjunkat bedugjuk a a mutató és a nagyujjunk közé.
Erre megint nevetett...

Már a szélén voltam

2010-11-12T23:08:00.003+01:00

Bizony, bizony, lejjebb van az alja, mint ahogy gondoltam. Annak a bizonyos gödörnek! Pedig már a szélén voltam! És igen, a kórházban minden, minden megtörténhet (idézet Gabitól az egyik kommentből)!
Köszönöm mindenkinek a szurkolást, a ránk gondolást, a kedves szavakat a kommentekben és a levelekben is. Nem tudok mindenkinek válaszolni, így erőt vettem magamon és most ide írok a történésekről.
Szóval már minden szépnek látszott, örültem a reménynek. Jött az újabb nap, irány Kalocsa, mentünk szokás szerint reggel dolgozni, aztán dél körül be a kórházba anyuhoz. Éppen tolták ki ágyastól a kórteremből és vitték le a kardiológiára. Szegénykém aludt, kifáraszthatta a gyógytornász, az ágyba a lábához pakolták az összes cuccát, táska, kabát, bot, törülköző, ő meg úgy feküdt ott, mintha ő is egy csomag lenne. Úgy is kezelték. Személytelenül. Mentem az ággyal együtt. Betolták egy kétágyas szobába, ahol azon morfondíroztak, melyik a kevesebb munka: kitolni a másik ágyat és ezt a helyére tenni, vagy a nénit átrakni a másik ágyba. Én próbáltam bátortalanul javasolni, hogy maradhatna az ágyában, ennek a szélén van rács, nem fog leesni róla, meg ezt szokta meg, de végül úgy döntöttek, átrakják. A cuccait letették az ágy mellé, egy arra járó nővérnek odavetették, hogy hoztak egy beteget fentről és kész. Semmi papír, semmi iránymutatás, hogy kicsoda-micsoda, miért alszik, mivel kezelték eddig, miért hozták át. Én csak néztem, és láttam, ez így nem lesz jó. Új környezet, új ágy, nincs rajta rács, nincs járókeret az ágy mellett, anyu csak alszik, és csak egy néni van rajta kívül a szobában, de az is megy hamarosan egy vizsgálatra. Mi lesz, ha felébred? Érdekes, csak bennem fogalmazódott meg ez a kérdés.
Odahívtam a nővért és elmondtam röviden a történetet, hogy miért fekszik itt, miért ilyen és hogy egyedül nem képes felkelni és össze van zavarodva, nem fogja tudni, hogy hol van és miért, ha felébred. Kértem, hogy éppen ezért nagyon figyeljenek rá. A nővér szemében láttam, hogy nem érti, mit is akarok, meg ugyan már, itt egy okos hozzátartozó, aki osztja az észt, és ő akarja megmondani a nővérnek, hogy mit is kell csinálni egy ilyen magatehetetlen, leépült beteggel. Szóval, nem voltam nagyon nyugodt, amikor visszamentem dolgozni. Ekkor délután fél egy volt. Háromkor visszamentem a kórházba, hogy megnézzem, felébredt-e anyu, és lássam, maradt-e az előző napi javuló állapot.
A szoba üres, a néni valahol kint, anyu pedig ágyastól hiányzik. Akkor már egy csomóban volt a gyomrom. Sarkon fordultam, majd feldöntöttem a nénit, aki épp akkor ért vissza a szobába. Közölte, hogy anyu épp a röntgenben van, ugyanis ő találta meg az ágy mellett, a fejéből dőlt a vér, leesett az ágyról és közben a fejét valamibe beverte, ami felszakította a jobb szeme fölött a kb. 4 -5 cm hosszan a bőrt, de többet nem tud.
A nővérpultnál éppen az a nővér volt, akinek én "átadtam" a "beteget", nyomatékosan kérve, hogy nagyon figyeljenek rá. Teljesen elszakadt a fonal, magamból kikelve ordítoztam vele - azt hiszem, mert nem pontosan emlékszem, kicsit kikattantam -, még arra emlékszem, hogy jópár beteg volt a folyosón és csak néztek, hogy mi ez a ribillió -, még valami olyat is kiabáltam, hogy ha anyunak eltört valamije, feljelentem ezt az egész trehány, lelkiismeretlen, lelketlen bandát (ez persze nem igaz mindenkire, mert vannak érző, gondos, lelkiismeretes ápolók is, igaz, a minőségi és ritka kisebbséget alkotják). Aztán majdnem eltévedtem, amíg a röntgent kerestem, zárva volt, csöngettem, aztán beengedtek. Látta a röntgenes, hogy milyen állapotban vagyok, leültetett a folyosón, de még nem tudott mondani semmit, mert akkor csinálták a felvételeket. Aztán egyszer kiszólt, hogy bemehetek. Sötét volt, kis lámpa égett, anyu feküdt az asztalon, letakarva állig, csukott szemmel... szörnyű volt, egy egész más helyszínt idézett... Nem tudtam a sírást abbahagyni, bár nyugtattak, úgy néz ki, nincs nagyobb baj. Kérdezgettem anyut, halkan válaszolt, tapogattam, kérdezgettem, fáj-e valahol, de csak ingatta a fejét. Aztán megint kiküldtek, mert még készítettek újabb felvételeket. Majd pár perc után kitolták anyut ágyastól és visszamentünk az osztályra. Ott áldogált a nővér, sértődötten meresztgette a szemeit és vonogatta a vállát, azt mondta az orvosnak, hogy a hozzátartozó nem kérte kifejezetten, hogy rakjon föl rácsot. Ja. Én vagyok a hibás. Lehet, nekem kellett volna átadnom a beteget, elmondanom az anamnézist, az eddigi kezelést, és hogy ezután mit javaslok, esetleg még beköthettem volna az infúziót, és megkérdezhettem volna az ügyeletes orvoskollégát, hogy egyetért-e az általam javasoltakkal. Ha ezt ezt stand-up comedy-ben hallom, röhögtem volna...
Míg anyu visszakerült a szobába, én az ügyeletes orvosnak soroltam el nem kevésbé indulatosan a kórházban tapasztaltakat, egészen a beérkezéstől, a hanyagságot, a lelkiismeretlenséget, a nemtörődömséget, a kiszáradást, az egész kálváriát. Közben megérkezett anyu kezelőorvosa a röntgeneredményekkel, szerencsére semmi nem tört el. Azaz mégis. A javulás. Anyut olyan sokk érte az újabb környezetváltással, az újabb ápolókkal, az eséssel, hogy újra visszaesett abba a féléber-fékóma állapotba, igazán nem akar enni, se inni, ritkán tudunk néhány szót váltani, de inkább csak motyog, jajgat és nyöszörög. Napi 2-3-4 infúzió folyik, nagyon lassan, ami azt jelenti, hogy napi 5-6 órán keresztül a keze le van kötve, mert mocorog, fáj már mindene a fekvéstől, nem marad nyugton, így rögzítik a kezét, hogy ne álljon le az infúzió. Ezáltal még nyugtalanabb, a katéter is nagyon irritálhatta, szóval nem elég, hogy már mindene kék és fekete, az esésektől, a forgatástól, az erősebb fogásoktól, még el sem helyezkedhet kényelmesen, mert le van kötözve. Nem tudom, én ép ésszel bírnám-e. Szerintem ez is tovább rontja az állapotát. Napok óta firtatom, hogy meddig kell még a katéter, eddig csak azt a választ kaptam, hogy még kell. Aztán tegnap úgy tettem fel a kérdést, hogy ugyan mondják már meg nekem, hogy azért szükséges-e a katéter, mert nem dolgozik valamelyik szerve, esetleg valami szűkület miatt, tehát szervi oka van, vagy egyszerűen csak a nővérek kényelméért, hogy ne kelljen egy sok infúziót kapó beteget állandóan pelenkázni? No, ma elértem, hogy délután kivették a katétert! Legalább már ettől nem szenved. Ígéretet kaptam hétfőn arra is, hogy itt majd "gatyába rázzák" anyut, célirányos kezelés, napi kétszer gyógytornász, gondos kezelés...
Ma, pénteken jelenthetem, hogy bár a fizikai erőnléte nem romlott, és már nem szenved a katétertől, ez minden, ami jót el tudok mondani. Sokkal több negatívumot: annyira sem tudok kommunikálni vele, mint előző héten, van egy jókora seb a szeme fölött egy csinos kötéssel, a szemét már ki tudja nyitni, de kedden úgy nézett ki, mintha Muhamad Ali bemosott volna egyet neki, dagadt, tarjagos lila paca mögött volt a szeme, most már "csak" egy leapadt lilásvöröses monokli. Az eséstől a combja végig lilásfekete, a csuklói véraláfutásosak a kötözéstől (és persze, hogy közben rángatja a kezét, amikor megpróbál fájdalommentesebb pozíciót felvenni), a szájpadlása tele van aftával, mert hétfő óta senkinek nem jutott eszébe, hogy szegény beteget csak etetjük, etetjük, de közben ki kellene tisztítani a fogsor alól az oda rakódott ételmaradékot, a szája vastag cserepesre száradva ma reggel... nem is sorolom tovább. Ja, és gyógytornász nemhogy kétszer, de egyszersem volt nála egész héten. Lebetegedett. Ez van. Karok szélesen széttárva, váll kicsit felhúzva, zavart mosoly... ennyi... Hogy közben a beteg lemarad arról a vonatról, amire még talán felszállhatna, istenem, öreg is, meg itt ez az öregkori demencia, mit számít már... No, ezt nem mondják így szavakkal, de sokkal beszédesebb az, amit nem tesznek meg érte...
Ma reggel vittem be neki friss zöldség és gyümölcsturmixot mézzel és pici tejjel. De még aludt. Megkértem az egyik (gondos és alapos) nővért, hogy etesse meg. Dél előtt újra mentem, örömmel mondta, hogy szinte az összeset megette anyu, kivették a fogsorát, lekezelték az aftákat, és ugye, mint már írtam, megszabadították a katétertől. Pici jó hír mára. Holnap, ha éppen nem folyik infúzió, elhatároztam, hogy megpróbálom először csak felültetni, aztán mondjuk felállítani, vagy esetleg kérek egy kerekesszéket, és kiviszem kicsit a folyosóra. Ha ki tudnám zökkenteni ebből a révült állapotból és még erősödne, akkor hazaviszem és megszervezem az otthoni ápolását.
Ja, és Pécsre persze ebben az állapotban nem vitték el. Amire hat hónapja vár. Ha majd kell egy új időpont, akkor az újabb hat hónapos várólista, bár ha az eddigieket kibírta, akkor már mindent ki fog bírni!
Azt mondta délután a kezelőorvosa, hogy látja, mennyire kimerült vagyok, és hogy megérti, hogy nehéz látni egy szerettünk öregkori leépülését. Igyekeztem nem indulatosan, de határozottan megmondani neki, hogy anyunál nem öregkori leépülésről van szó, hanem egy pár héttel ezelőtt keletkezett sokkról, esetleg egy nem megfelelő kezelés miatt fellépő agyi zavartságról, ami el fog múlni!!! Hinni kell benne!!!
Ma este újra visszamentem hozzá. Infúzió nem folyt, egyik csuklója viszont úgy odakötözve az ágyhoz, hogy már egészen lila volt a kézfeje. Elfelejtették kikötni... Persze, közben műszakváltás, a kötözők már elmentek haza, az utánuk jövők pedig nem tudnak semmiről... Számoltam. Tízig, húszig... aztán szépen megkértem, illedelmesen az éjszakás nővért, akit egyébként most láttam először, hogy csak a szükséges ideig rögzítsék a csuklóját, és kíméletesen... Azt mondta, hogy sajnos előfordul, hogy ezek a demenciás idősek kirángatják a tűt, vagy állandóan elforognak, és megáll az infúzió. Ezt nem kellett volna mondania, így ő sem tudott kitérni az elől, hogy meghallgassa a történetet, hogy amit maga előtt lát, az nem egy időskori demencia, hanem egy kórházi kezelés alatt, miatt, következtében bekövetkezett állapot, amit nem akarok elfogadni és igenis hiszek benne, hogy ha nem rontják tovább a helyzetet, akkor még visszafordítható. Hogy hitte-e, nem tudom, a szemében kis csodálkozást láttam és együttérzést.
Remélem, a jövő hét választóvonal lesz, végre ideér a gyógytornász, anyu kibillen ebből a félkómás állapotból, és haza tudom hozni. És az itthoni környezet, apu, a kutya, a szomszédok, a szerető gondoskodás visszahozzák ebbe a világba... Ámen.

Gödörben

2010-11-08T22:54:00.003+01:00

Az utóbbi időben nem varrtam, nem csináltam semmi olyat, amihez fantázia, ötlet, kreativitás kellett volna. Nem kapcsolatam be a tévét hetek óta, és csak ha nagyon muszáj volt, akkor ültem le itthon a számítógép elé. Kezdődött egy nagy felfordulással a munkahelyemen, kissé most rendeződtek a sorok, de azt hiszem, ez most csak olyan átmeneti állapot, olyan "most-ezt-kell-elfogadni-mert-nem-lehet-máshogy". De szerintem lesz még változás. Aztán, amikor az ember azt hiszi, hogy ennél nagyobb káosz nem kell, akkor az anyukája, aki a gyengesége és a folyamatos szédülése miatt bevonult a kórházba egy állapotjavító, értágító tíz napos infúziókúrára, a kúra vége felé egyre rosszabbul lesz, majd nem tud lábra állni, aztán már se segítséggel, se járókerettel kimenni a vécére, aztán már azt sem tudja, hogy hol van, és hogy mi történik vele, mindenféle csövek lógnak beléje és belőle, csak motyog és szinte állandó valamiféle alvás és ébrenlét közötti állapotban van, enni nem eszik, és inni is csak azóta, hogy kissé erélyesebben elkezdtem tudakolni, hogy ugyan mondják már meg, mi is történt itt egy olyan beteggel, aki öreg ugyan, és mindenféle betegsége van, de azért megfőzött, rendben tartotta a lakást, olvasott és kézimunkázott, szomszédolt és trécselt a kisajtóban, pörölt a papával és kérte, hogy jelentsem be a fodrászomhoz, az az ember bemegy a kórházba saját lábán, ép elmével, és most egy ilyen állapotban lévő beteg, akiről azt mondja egy másik osztály orvosa, ahova levitték ellenőrzésre, hogy a néninek igazán az a baja, hogy ki van száradva! Egy kórházban! Az öregek egyébként is gyakran elfelejtenek inni, akkor el lehet képzelni egy olyan beteget, aki napról napra rosszabbul van valamitől, egyre gyengébb, már lábra sem tud állni, kissé zavarodott is, hogy most mi is történt vele, csak fekszik, már nem kap infúziót, mert a számára rendelt tíz napos adag megvolt, igaz, most éppen magatehetetlen, és nem dőlt el, hogy akkor most hazaadják vagy mi is lesz vele, aztán eltelik úgy egy-két nap, hogy közben igazán nem történik semmi, és senkinek nem jut eszébe, hogy a néninek, ott a fal melletti ágyon talán a kezébe kellene nyomni naponta egyszer-kétszer a poharat egy kis vízzel. A szíve is gyenge, ettől is és a fekvéstől is egyre gyengébb a keringése, aztán a vízhiány, és aztán a félrebeszélés.
Lassan két hete, hogy ez a súlyos állapot fellépett, és azóta ami időt csak tudtam, ott töltöttem a kórházban. Próbáltam etetni, itatni, próbáltam mesélni neki a faluról, az ismerősökről, igyekeztem beszélni hozzá, igyekeztem nyugtatni, hogy amiket mond, azok csak rossz álmok, téveszmék, senkivel nem történt semmi rossz, nem kell temetésre menni, vagy csak fogtam a kezét és néztem, ahogy fájdalmasan össze-összerándul, a rossz álmoktól, a mindenféle hasi görcsöktől, amit a renyhe bélműködés és ürítési gondok, majd a katéter okozott. Vagy az oldalán lévő kékesfekete csíkok, amiket akkor szerzett, mikor megindult egyik éjjel az ágyról és elesett, oldalával rá a járókeretre, talán a bordája is megrepedt, mert ha köhécselt, nagy fájdalom látszott az arcán, és szabad kezét, amiben éppen nem lógott az infúzió, odakapta a fájdalmas részhez. Próbáltam nyugtatni, hogy ha a rácsot szorítva felhúzta magát, és szinte öntudatlanul vécére akart menni mindenáron, és lázálomból ébredve, a rácsba kapaszkodva alig érthetően könyörgött, hogy segítsek rajta, és vigyem haza. És úgy éreztem, hogy megszakad a szívem, hogy nem tudok segíteni rajta. Esténként, ha tudtam, addig ültem az ágya mellett, amíg el nem aludt. Aztán ha hazajöttem, vagy csak bevonultam az egyik sarokba, elővettem a sudokut, és hogy ne kelljen tovább erre gondolnom, és addig néztem a számsorokat, míg kiütöttem magam, vagy zokogtam és fél éjszakát könyörögtem a Nagy Rendezőhöz, hogy ne hagyja szenvedni. Pöröltem a kórházban a nővérekkel, az orvosokkal, újra és újra magyarázatot kértem a miértre, hogy lehet ez, miért nem végeznek több vizsgálatot, miért nem tornáztatják, miért nem itatják, miért nem akarják annyira tudni, hogy mi történt, mint én, miért, miért miért....? Hogy fog-e újra járni, hogy megerősödik-e, hogy tudunk-e újra beszélgetni, vagy valami visszafordíthatatlan történt? A folyamatos idegesítő jelenlétem, a sok-sok kérdésem, az értetlenségem, a látható elkeseredésem és kétségbeesésem, a számonkérésem okozta, vagy egyébként is így történt volna, de elindult egy folyamat. Anyut etették, itatták, már amennyit bele tudtak diktálni, folyadéknaplót vezettek róla, gyógytornász foglalkozott vele, naponta 2-3, de volt olyan nap, hogy 4 palack infúziót kapott, folyamatosan ellenőrizte a főorvos és az osztályvezető főorvos az állapotát, folyamatos kardiológiai ellenőrzést is kapott, elvitték egy másik városba mentővel CT-re is, így telt el két hét, folyamatos reménykedéssel és újbóli kiborulással, mert volt, hogy egyik nap néhány mondatot tudtam vele beszélni, de a legtöbbször vagy abban a félalvás állapotban volt, amiben vagy halkan jajgatott, vagy haza akart indulni, vagy pedig csak alig érthetően a zavart tévképzeteit motyogta.
Ma volt az első nap, hogy délelőtt 11-kor, amikor bementem, nyugodtan aludt, azt mondták a szobatársai, hogy nagyon elfárasztotta a gyógytornász, de olyan sima arccal és nyugodtan aludt, hogy nem keltettem föl. És amikor este bementünk, nyitva volt a szeme, kicsit mosolygott, keveset, de összefüggően beszélt, tisztában volt az állapotával és azzal, hogy hol van. A nővér segítségével bekanalazott egy gyümölcsjoghurtot, és megbeszéltük, hogy szívesen enne holnap egy kis kompótot és tejbegrízt!!! Elsírtam magam, ott, örömömben. Remélem, nem kiabálom el a jó hírt, és már innen nem fog visszaesni, csak javulni és erősödni. Kell is neki, mert holnap valószínűleg átviszik a belgyógyászatra, egészen pontosan a kardiológiára, ugyanis a szívproblémái miatt fél éve vár egy pécsi szívműtétre - az ottani vizsgálattól függően szívkatéterezésre vagy ércserére. És ennek az időpontja e hét csütörtök, azaz 11-e! Máig kétséges volt, hogy vissza kell-e mondani ezt az előjegyzést, vagy le lehet vinni Pécsre. Én, ahogy az eddigi állapotát láttam, kizártnak tartottam, hogy elviszik. Azonban az orvosok azt mondják, ki fogja bírni. És még van három nap, addig még tovább erősítik és erősödik. Ma anyu is mondta, hogy tudja, hogy átviszik egy másik osztályra, és hogy erősödnie kell, mert megy csütörtökön Pécsre. És utána jobb lesz a szíve is. És utána már olyan erős lesz, hogy csuda. Ezeket mondta. Úgy legyen! Én pedig nem tudok mást tenni, mint hogy továbbra is, amikor tudok, megyek be hozzá, árgus szemekkel figyelem az ellátását, viszek neki tejbegrízt és kompótot és erősen gondolok arra, hogy már semmi rossz nem történhet. Ámen.

Címoldalon

2010-10-22T09:53:00.000+02:00

voltam megint a Meskán. Judit barátnőm figyelmeztetett, hogy katicás kitűzőm bohoka jóvoltából odamászott a Meska címoldalára, a Szemezgetőbe. Ezúton is hálás-katicás köszönetem érte!
Ma pedig újabb üzenet egy kedves ismerőstől, Zitától és egy újabb sms barátnőmtől, hogy már megint...! Ezúttal a kékfestős tartókám tetszett meg egyik kedves kézművestársamnak, lollipopup-nak.
Nagyon-nagyon örültem, és köszönöm neki is!

Azért mindig visszatérek...

2010-10-05T14:34:00.000+02:00

... mostanában a filchez és a kékfestőhöz. Amikor ezeket tervezem és varrom, úgy érzem belül, hogy mindig is ezt szerettem volna csinálni. Elővettem a magyar motívumos gyűjteményt, és azokból merítek, persze kicsit átalakítom, hozzáteszek, elveszek...

Persze a leveles is visszatér, de azt sem sablon alapján készítem, hanem mindig ahogy sikerül, ez a jó benne, nincs két egyforma levél rajta, és nincs két egyforma tartó.
Ugye, látszik rajtuk, hogy örömmel csinálom?

Újra Mindigszatyor...

2010-10-03T09:38:00.000+02:00

Barátaim kérdezték, hogy mikor varrok újra olyan összecsukhatós szatyrot, mert mostanában nem látták sem itt, sem a meskán. És mivel én elneveztem ezt "Mindiglegyennáladszatyornak", ez túl hosszú, így kapott tőlük egy új nevet, a "Mindigszatyrot". Hát itt van egy, szintén a napraforgós sorozatból.

Most kezdem feltöltögetni a készletemet, lassan sorra kerülnek ezek a szatyrok is, hiszen kell készülni a szokásos december eleji keceli vásárra, amire már megkaptuk a meghívót.

Hol van az a nyár...

2010-09-28T22:51:00.004+02:00

a folytatását már nem is kérdezem :-) :-( Mindkettő elsuhant már...

Ma reggel is, amikor fölkeltem és kinéztem az ablakon, a levegő szinte vízből volt, talán ha kimegyek, és csavarok egyet a semmin, akkor víz folyt volna belőle. Nem szeretem ezeket a sötét, párás, ködös reggeleket. Csak akkor, ha - nyugtázva a látványt - visszabújhatok a meleg gyapjútakaróm alá, vagy a meleg lakásban azzal a tudattal csoszoghatok fel s alá pizsamában, hogy nem kell kimennem. Viszont egy ilyen reggelen is legtöbbször össze kell kapnom magam, és dolgozni kell menni.

Ezt a hangulatot ellensúlyozandó, újra előkerült a napraforgós minta, jókedv csinálónak, napocska csalogatónak.

Úgy látszik, más is így van ezzel, mert közülük néhány a meskán még meg sem tudott melegedni, már gazdára is talált.

Képeslapok Ordasról

2010-09-27T14:58:00.004+02:00

Írtam már arról, hogy van kikötője Ordasnak, és a kirándulóhajókkal sok turista érkezik hozzánk hétvégén - néha még hétközben is. Általában németek, hollandok, svájciak, osztrákok - tehát németajkúak. Aztán, amikor kézművestársaimmal néha kipakolunk a tájház udvarán, jó lenne velük szóban is kommunikálni, nem csak szépen mosolyogni és mutogatni. Bár én évekig tanultam németül, de annak, ha jól számolom 26 éve már, úgyhogy mostanság inkább csak a testbeszédre korlátozódik magam megértetése. Aztán az utóbbi időben a blogomra két németajkú is bejelentkezett, írtak üzenetet, nagy nehezen meg is értettem, és ezen úgy fellelkesültem, hogy újra elővettem a német nyelvkönyveket, és szorgalmasan tanulmányozom is őket. Nagy segítség még nekem Dia blogja, ő ugyanis némettanár és minden bejegyzését magyarul is és németül is felteszi, így abból is sokat tanulok. És beby-piri blogját is szívesen böngészem mostanság, mert érdekes és mulatságos szövegeket tesz föl, és annyira érteni is akarom, hogy ezért hajlandó vagyok szótárazni, és így közben sokat tanulok is.
De visszatérve Ordashoz és a turistákhoz: készítettek régen Ordasról képeslapot, de azóta sokat változott a falu, épült-szépült, így készítettem egy csomó új fotót, elővettem az archívumot is és készítettem két új ordasi képeslapot (pici különbség van csak köztük), rendes postai hátoldallal.

Zsepitartók - ilyen is, olyan is

2010-09-26T19:27:00.000+02:00

Még múltkor, amikor a fehér kozmetikaivatta-tartót készítettem, kiszabtam hozzá egy zsepitartót is. Szintén tiszta fehérben, némi csipkével. Ma végre elkészült.

Aztán eljátszottam újra a kékfestővel díszített filccel, most egy más mintával egy kicsi, papírzsepitartó készült.

Kicsit még lehet finomítani, mert a belső széle nem lett annyira szép, de majd dolgozok még rajta.

Még mindig filc kékfestővel

2010-09-20T21:30:00.000+02:00

Elkészült két tartó, melyeket sok mindennek lehet használni, pl. telefonnak, iPodnak, mp4 lejátszónak, külső merevlemez-toknak, stb. A belsejük kékmintás fehér pamutanyag, és került még bele némi vatelin is. Az indás-leveleshez hasonló került új gazdához a Paprika Napokon, azt hiszem, már valahol Olaszországban van. Ott fejeztem be, és még le sem tudtam fényképezni.

Picit más volt a mintája, és nem pamut belseje volt, hanem filc, és elég nehéz volt a négy réteget összevarrni, akkor határoztam el, hogy az újakat megpróbálom pamutbelsővel készíteni, hátha nem lyukad ki az ujjam, ugyanis gyűszűvel nem tudok varrni. És van még néhány ötletem, hogy mit lehetne filc és kékfestő párosításából készíteni...

Potyogós almás

2010-09-19T22:46:00.000+02:00

Régen esett szó gasztronómiáról, hát most tessék. A héten volt a névnapom, és ilyenkor a munkahelyemen az a szokás, hogy nemcsak megköszöntjük egymást, hanem az ünnepelt valamit készít is a munkatársaknak. Elég ilyenkor kitalálni, hogy mi is legyen az. Nekem különösen (mivel nem helyben dolgozok), mert ha nem tudok aznap itthon maradni délelőtt és csak délre bemenni, akkor csak vagy hideg kaja jöhet szóba vagy rendelt pizza esetleg. Most azonban úgy időzítettem, hogy bár szerdán volt a névnap, de akkor van a legtöbb munkánk, hegyekben áll a papír mindenhol, és az összes gép dolgozik, így áttettük a névnapot csütörtökre. Mikor szóltam mindenkinek, hogy csütörtök délre hozok valamit, a férfikollégáim (tudva, hogy eléggé ehető a főztöm) kijelentették, hogy addig már nem is esznek, csak ímmel-ámmal (persze, ez - ismerve őket - nemigen volt hihető), különböző vágyakkal álltak elő, találgatva, hogy vajon mi lesz a tányéron. Az egyik öklömnyi töltöttkáposztákról, a másik rántottcsirkéről, a harmadik mindegyhogymileszcsaksoklegyen-ről fantáziált. De nem tudtak kihúzni belőlem semmit, pedig addigra már kész volt a menü. Most már elárulhatom: kakaspörköltet főztem szalonnapörcös túrós csuszával. És nagy sikere volt. Utána pedig egy potyogós almás sütemény, amit csak én neveztem el ennek, tisztességes neve az eredetijének: francia almás. De mivel átalakítottam a receptet, így feljogosítva éreztem magam, hogy új nevet is adjak ennek a süteménynek. És nem azért potyogós, mert hullott almából van, hanem azért, mert nem lehet úgy megenni, hogy kicsit szét ne potyogjon az alma, amit aztán a tányérról az ujjainkkal összekotorva még fel lehet szedegetni, közben mind a tizet lenyalogatni.
Nagyon egyszerű, nagyon mutatós és ami a fő, nagyon finom!

Hozzávalók: 1 csg. leveles tészta, 3 db alma, egy jó evőkanálnyi mazsola, 3-4 dkg vaj, 1 evőkanál cukor, a tetejére kis tojás, mandula vagy mogyoró vagy dió.
Az almákat meghámozzuk, félbevágjuk, a magházát kivesszük és kb. 1 cm-es (lehet kicsit nagyobb is) kockákra/darabokra vágjuk. Egy serpenyőben megforrósítjuk a vajat a cukorral, picit kevergetjük, majd beletesszük az almát és a mazsolát, és kb. 10 percig pároljuk. Félretesszük, langyosra hűtjük.
A tésztát kinyújtjuk kb. 30x35 cm-es lappá. Hosszában félbevágjuk. Az egyik csíkot a sütőlapra tesszük, erre halmozzuk az almatölteléket úgy, hogy körben kb. 2 cm-es üres tésztát hagyunk.

A tészta másik felét hosszában félbehajtjuk (előtte picit lisztezzük meg, nehogy összetapadjon), és egyik oldalról bevagdossuk, ahogy a képen látszik.

Majd kihajtva ráterítjük az almás csík tetejére, a széleit egy evőkanállal összenyomkodjuk. A tetejét úgy kenjük meg tojással, hogy a csíkok a tetején ne tapadjanak össze. Megszórhatjuk vágott mandulával, mogyoróval vagy dióval. Forró sütőben kb. 25 perc alatt megsül.

És nem kell 25 perc, hogy elfogyjon...

Esős Paprika Napok

2010-09-18T20:43:00.001+02:00

Szakadó esőben indultam kora reggel Kalocsára, a Paprika Napokra. Tavaly volt az első év, hogy a bazáros kirakodóktól elkülönülten egy kézműves szigetet alakítottak ki. Az idén is meghívták azokat, akik tavaly az első fecskék voltak. Már tegnap délután, a szüreti felvonulás alatt is lehetett volna bemutatózni és árulni, de amikor délután 5-kor kimentem megnézni a többieket (ugyanis addig dolgoztam), csak álldogáltak szegények az esőben a sártakban, faházakban, ki se pakoltak, nem is volt értelme, mert se nézelődő, se vásárló nem volt, csak néhány hasonlóan elvetemült és mindenre elszánt rendező-szervező tette a dolgát. Úgy gandoltam akkor, hogy ha reggel esik, nem is megyek a mai napra sem. Azonban amikor itthon este elkezdtem összepakolni és még féligkész kulcstartókat és egy telefon- vagy iPod-tartót a tűvel, fonállal, egyebekkel bekészítettem, hogy majd ma ott a vásáron varrni fogok, akkor már tudtam: egy életem, egy halálom, ha esik, ha fúj, én ma megyek. Így indultam ma reggel hétkor szakadó esőben a vásárba. Ma egy szalmafonóval osztoztunk a faházon, pontosabban a szalmás Erika férjével, aki nagyon jó és hasznos társnak bizonyult. Hozott ugyanis takarófóliát, amit ráhúztunk a faház tetejére, és a háron oldalon felnyíló oldallapokra, így nem áztunk be és ki tudtunk pakolni úgy, hogy az eső nem csöpögött be a "rongyokra".
Délelőtt nem volt senki, szakadt az eső, azt hittük, soha nem fog elállni, de kb. 11 órára elállt, sőt még a nap is egy kicsit kisütött, aztán délután 3 körül újra beborult, majd elkezdett újra esni. De ami közötte volt, az azért jó volt. Hát először is: befejeztem néhány félkész dolgot, de egyiket se tudom megmutatni, mert el is adtam vagy elajándékoztam őket. A kulcstartókat nem bánom, hogy nem fényképeztem, mert hasonlóak voltak, mint a már bemutatottak, viszont nagyon szép lett az az iPod- vagy telefontartó, kékfestős aplikált leveles ág motívummal, amit elvitt egy kedves olasz vevő. Ő egyébként visszatérő vásárló, tavaly is tőlünk vett egy csomó dolgot, most is. Mondtam, hogy emlékszem rá, sőt arra is, mit vett és ez nagyon tetszett neki. Volt velük tolmács, így könnyebb volt kommunikálni, és ígérte, jövőre is jön és keresni fog. Ez jól esett, és az is, hogy sok kedves ismerősömmel találkoztam, beszélgettünk, így azt mondhatom, jó és szép volt a mai nap.
Most már tényleg dolgozni kell, mert alig maradt valami eladni valóm, és jövő vasárnap szüreti napok lesznek Solt-Révbérpusztán, ahova lehetne menni kézművesvásárba. Én mennék, de hát üres kézzel nem mehetek. Minden attól függ, lesz-e időm a héten valamit készíteni.

Kékfestővel folytatódott...

2010-09-17T08:13:00.000+02:00

... a kulcstartó készítés. Nem tudom, hány kulcstartót sikerül eladni, vagy egyáltalán sikerül-e, de annyira szeretem készíteni őket, hogy közben is mindig újabb ötletek születnek.
Ez most a friss termés:

Már megint örülhettem

2010-09-16T14:55:00.001+02:00

Ne vegyétek dicsekvésnek, de annyira örülök, hogy ismét a címlapon lehettem a meskán, ezúttal CsiliEkszer jóvoltából. Köszönöm.

Olyan jól esik viszontlátni, amit az ember szeretettel és jó kedvvel csinál, az másnak is tetszik. Augusztusban alig-alig készítettem valamit, hetekig nem töltöttem fel semmit a meskára és csak néha jutottam el a blogírásig. Eléggé hervasztó volt! Most újra varrok, gyöngyözök, meskázok és blogolok, ez mind-mind kis külön szerotonin, majdnem olyan jók, mint a csokoládé :-D

Szemezgető

2010-09-14T16:11:00.000+02:00

Nagy öröm volt ma számomra, hogy vancsavarr beválogatta a Meska első oldalán lévő Szemezgetőbe a számomra is oly kedves napvirág kitűzőmet. Ezúton is köszönöm neki!

Kulcstartók

2010-09-13T14:01:00.000+02:00

filcből, varrva, gyöngyözve, nemezelve... és felhasználtam hozzájuk párat azokból a pántokból, amik arra készültek, hogy a termékeimbe bevarrjam őket.
Szerettem őket csinálni, azt hiszem, még lesz folytatás...

A sok fehér után

2010-09-12T17:18:00.000+02:00

már kellett valami ellenpont.
Így fűződött ma meg ez a karkötő fekete, fekete irizáló, bronzos és sötét grafitszürke gyöngyökből.

Leporoltam a varrógépem

2010-09-11T18:47:00.000+02:00

Persze, csak képletesen, mert arra azért nagyon vigyáztam, hogy az ide-oda költözésben azért neki haja szála se görbüljön. Varrni persze már hosszú ideje nem varrtam semmi olyat, amit mutathatnék, mert gondolom, egy pár nadrágszár felvarrásra, némi fehérnemű javításra azért nem vagytok kíváncsiak.
Tegnap előkerült a sok anyagkupac rakosgatása során néhány kiszabott dolog, amit még hónapokkal ezelőtt követtem el. Tegnap este odaültem a varrógéphez, elkezdtem varrni és nagyon csúnya öltéseket csinált. Már majdnem elhittem, hogy vérig sértődött a mellőzéstől, amikor észrevettem, hogy rosszul fűztem be az alsócérnát!!! Pedig olyan egyszerű, szinte eltéveszthetetlen! Szinte!
E kis malőr után aztán már nem volt semmi baj. Ma be is fejeztem egy egyszer már készített kozmetikaivatta-tartót, kis csipkével díszítve, az alsó talpát pedig újragondolva. Ez most fehér ripsz szalagból készült, de még így is elég körülményes volt a bevarrása. Mialatt kész lett, már van is egy újabb ötletem, a következőt már úgy készítem.

Fehér szett

2010-09-06T08:37:00.000+02:00

Az építkezés, az alkotótábor, a falunapok és még sorolhatnám mi minden volt, kicsit háttérbe szorult a kézműveskedés. Lassan újra a helyére kerül minden, vettem új gyöngyöket, kiszabtam néhány dolgot, elővettem egy félbehagyott kötést, szóval elkezdtem munkálkodni.
Egy kicsi fűzésre is volt idő, egy fehér szett készült. Pontosabban nem is fehér, mert van benne fehér gyöngyház, halvány bézs gyöngyház és barackszín is.

Elkészült!

2010-09-05T23:42:00.003+02:00

Végre elkészült az átalakítás, padlólap a helyén, festés kész, végre a redőnyök is a helyükön vannak. Már nem is bánom...
Ez a bepakolás előtti állapot, egyelőre a varrógépem a régi kis íróasztalon marad, de már tervezem a kuckóm bútorzatát, szerencsére, találtam egy kitűnő asztalost, aki majd meg is valósítja ezeket a terveket.
És akkor tartok a "rongyosoknak" egy varrókuckó avatót. És ez nem csak ígéret....

És ez már nem a kuckó, csak a hozzá tartozó nagyobb rész.

A Kiállítás

2010-08-30T22:37:00.006+02:00

Végre van egy pici időm írni. Az elmúlt hétvégén lezajlottak a falunapok, képgaléria itt.
Érdemes megnézni, a három napos gazdag program egy-egy kis jelenete, részletes beszámoló itt.
És a zsúfolásig telt faluházban megnyílt az alktótábor kiállítása is. A sok munka és szervezés igazán szép és édes gyümölcsöt hozott, az utóbbi évek legjobb anyaga gyűlt össze. Eddig minden évben az egyik résztvevő nyitotta meg, de idén az kérte, hadd legyen ő csak vendég. Így rám marad a kiállítás megnyitóbeszéde.
Ha valakit annyira nem érdekel, akkor ugorja át az alábbi szöveget és csak nézze meg a képeket.
"Szeretettel köszöntök mindenkit az alkotótábor idei résztvevői nevében is, akik név szerint: Csókás Kinga, Deák Gábor, Gajdán Zsuzsa, Kiss Ernő, Kiss István, Kovács Norbert, Kunhegyesi Ferenc, Kun Mandula, Lőrincz Gergely, Nagy Sári Attila, Rendes Béláné, Szabó Bianka, Szörényi Tamás, Viczay Lajos. Szám szerint tizennégyen, azaz kétszer heten.
Hetedik tábor, hetedik kiállítás. Azt mondják, a hetes szám misztikus szám, vízválasztó, fordulópontot hozó. Miért is mondják? Hét napja van a hétnek, hét hangja a zenei hangsornak, hét színe a szivárványnak, hét gazdag esztendőt hét szűk követ, hét a fő bűnök száma, hét az örök élet szimbóluma, hét a Miatyánk kívánságainak a száma, hét a magyar törzsek, hét a magyar vezérek és hét a szabad művészetek száma, hét feje van a sárkánynak, az embernek hét fő csakrája van, hét a főbolygók száma, és a hetedik nap pihent meg az Úr a Teremtés után.
Ilyen különleges szám a hetes, és ez a különlegesség sugároz ránk a falakról, az alkotásokból.
A múló idő kristálykövei, ahogy elmúlt évben Kiss István fogalmazott. Arcok, hangulatok, 2010 nyarának Ordasa, virágok, töltésoldal, utak és házak, impressziók, fények és árnyékok, élmények absztrakciói.
Tizennégy alkotó, tizennégy személyiség, tizennégy szín-, forma és gondolatvilág.
Van egy érdekes Platon mondás: „Van egy hely, amelyet neked kell betöltened, és amelyet senki más nem tölthet be rajtad kívül; valami, amit neked kell megtenned, amit senki más nem tehet meg.” Ők betöltötték a rájuk szabott helyet, és megtették, amit csak ők tehettek meg, amit személyiségük, tehetségük, alkotói sorsuk nekik kiszabott erre a hétre.
Kiragadtak egy-egy pillanatot az öröklétből, hogy kissé átformálva visszaadják annak.
Fityiszt mutatva a múló időnek. A virág a vázában holnap is, egy hét múlva, egy év sőt tíz év múlva is virul, a kis hajó a töltésoldalban, a málló vakolat az egykori szikvízüzem falán, az augusztusi napfény a töltésoldalban olyannak maradnak meg nekünk - mondhatni örök időkre -, amilyenek ezen a nyáron voltak.
A szép és csöndes falu, a szeretett szülőföld lenyomata, ahova idővel már nem emlékeket idézni jön az ember, hanem visszakapni egy pillanatra ebben az ingó, örökké változó és bizonytalan életben a biztonság érzetét.
Erről beszélnek nekünk a kiállított képek, szépről, jóról és igazról, nyitott szemmel és szívvel nézzük-hallgassuk őket, hozzánk és rólunk szólnak."

<><><><>

<><><><><><>

A hangulatról drága Matyusom, azaz Szabó Mátyás (balról) és zenésztársa, Korb Tamás gondoskodott. Ezúton is nagyon-nagyon köszönöm nekik!

Árvereztünk is a rendezvénysorozat szombatjának estéjén, a második és harmadik fotón a székeken látható képeket (ezek az előző táborokban készültek). Ez volt az első alkalom, sokan szkeptikusak voltak, de mi bíztunk a sikerben, és lőn: a négy képből hármat elvittek, a befolyt 68000 Ft az Ordas Jövőjéért Alapítvány számlájára került.

Fűztem is

2010-08-15T22:20:00.000+02:00

Most hétévégén azért egy kicsit fűztem is. Készült néhány fülbevaló és egy hullámos hering karkötő.

Alkotótábor után

2010-08-15T19:33:00.004+02:00

Régen nem jelentkeztem, ugyanis szinte egyáltalán nem volt időm a hivatalos dolgokon kívül a számítógép elé ülni. Minden évben ilyenkor van Ordason az alkotótábor, idén immár hetedik éve. Én találtam ki annakidején és azóta is én szervezem, gondoskodok az alkotók meghívásáról, és ha elkezdődik a tábor, az elhelyezésről és az étkezésről, majd az ittmaradó képek keretezéséről, majd pedig a falunapokra kiállítássá rendezem az összegyűlt anyagot.

A meghívottak a héten keletkezett alkotásokból egyet-egyet itthagynak a falunak, mára már igen szép anyag gyűlt össze. A képen is látható a faluház belseje - ami az idén is a tábor bázisa volt -, a falakon az előző évek táborai anyaga, de került már az iskolába is, és a polgármesteri hivatal termeit is díszíti jónéhány.

Az idén először tervezzük, hogy az augusztus végi falunapokon elárverezünk néhányat a régebbiek közül az Ordas Jövőjéért Alapítvány javára. Nagyon jó hét volt, és igen fárasztó, munka mellett gondoskodni mindenről, de mint mindig, akadtak segítők is, nélkülük sokkal nehezebb lett volna. Ordas mindig híres volt a vendégszeretetéről, így lehet az is, hogy a táborlakók nem menzai-éttermi nemüt kaptak, hanem minden nap egy-egy család főzött nekik ízes házikosztot, ami nagyon szép gesztus volt tőlük, különösen, ha elmondom, hogy volt olyan este, hogy huszonegypáran ültük körbe az asztalokat. És ez így megy már hét éve.

A vacsorák után pedig még jutott idő egy kis esti beszélgetésre, borozgatásra, éneklésre. Az alkotásokat majd a kiállítás után mutatom csak meg.

Az idei meghívottak: Kiss István, Deák Gábor, Szörényi Tamás, Kovács Norbert szobrász, Viczay Lajos fotóművész (Kalocsa), Csókás Kinga (Dunapataj), Kun Mandula (Kiskunfélegyháza), Kunhegyesi Ferenc (Kiskőrös), Kiss Ernő (Hajós), Rendes Béláné Kati néni (Baja), Szabó Bianka (Harta), Gajdán Zsuzsa (Hajduböszörmény), Lőricz Gergely (Csátalja), Sári Nagy Attila (Ordas).

Hópelyhek kékben

2010-08-08T21:41:00.000+02:00

A múltkori hópelyhes minta alapján, csak kék irizáló kásából és kék 3 mm-es teklából készült ez a szett.

A fülbevaló még egy kicsit kéreti magát.

Gyöngybogyó

2010-08-08T21:19:00.001+02:00

Megszületett az első bogyóm. Úgy vagyok vele, mint abban a bizonyos magyar filmben a magyar naranccsal: kicsi is, savanyú is, de a miénk!

Ez az első bogyós kísérletem, heringfűzéssel készült, most már, hogy készen látom, már tudom, mit kell legközelebb javítani rajta. (Minta az általam nagyra becsült Vyolina oldaláról.) Először is: nem tettem bele semmit, ezért aztán összelapult, legközelebb egy fagolyót, vagy egy papírmasé golyót fogok "begyöngyözni". (Utólag a végén tömtem bele egy kis vattát, hogy megmutassa a formáját. Talán egy sorral lehetne rövidebb is, akkor kicsit gömbölyűbb lenne, de lehet, ha a már említett golyóbis belekerül, akkor ezzel a mérettel is rendesen gönbölyödni fog. Egyéb bajom nincs vele, tetszik, örülök, hogy sikerült. Még nem tudom, hova fogom felhasználni, de biztos megtalálja a helyét. Addig pedig nézegetem...

Szett lett belőle

2010-07-31T20:01:00.000+02:00

Már mutattam azt a kis hópelyheket formázó mintájú törtfehér karkötőt. Ma fülbevaló és nyaklánc is készült hozzá, így egy igazán szép, finom szett lett belőle.

Az első hullámos hering

2010-07-31T08:55:00.000+02:00

Fűztem már egy mintát ezzel, de csak egy mintáig jutottam, mert olyan egyenetlenek voltak a gyöngyök, hogy nem volt kedvem tovább válogatni. Most azonban, hogy tegnap elkészült a már bemutatott másik karkötő és maradt ebből a szép japán gyöngyből, gondoltam, fűzök egy karkötőt végre ezzel a hullámos hering mintával.

Ezt este fotóztam lámpafénynél, az alábbit pedig ma reggel természetes fénynél.

Nagyon nehéz fehéret fotózni, a gyöngyök valódi színe a kettő között van, a felsőnél kicsit fehérebb, az alsónál pedig kicsit krémesebb, szóval olyan törtfehér, de picit gyöngyházas csillogású az egésznek a hatása.

Hópihék a nyár közepén

2010-07-30T18:04:00.000+02:00

Kicsit mintha hópihéket formálnának a most fűzött karkötőnek a mintái. Egészen más gyöngyből láttam hasonló mintát, s már hetek óta készülődtem ismét gyöngyöt fűzni, és valahogy mindig ez a régen vett fehér (vagy inkább krémszínű) japán toho triangle (háromszög) gyöngy került a kezembe. Ezt házasítottam össze egy kis cseh gyöngyházas kásával, és megszületett a mű:

Blúzt varrtam - FEB július

2010-07-26T21:08:00.000+02:00

Jópár éve vettem ezt a gyönyörűséges anyagot, hogy majd egy szintén gyönyörűséges blúz készül belőle saját részre. Aztán sokáig csak nézegettem, mert nem akartam összevagdosni. Pedig a terv - már attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam az anyagot - kész volt, hogy milyen blúz is lesz: szellős, lenge, húzottvállú - olyan népies, bár ez a zsorzsett hatású gyűrt, kissé átlátszó, selyemszállal hímzett anyag inkább egy elegáns ruhatár blúzává varródhatott volna fodrokkal, gombokkal. De minden hiába, ha egyszer én ilyet álmodtam belőle.
Aztán egy nyugisabb napon, mikor az anyag már vagy egy fél éve itt volt nálam, kiszabódott, és nagyvonalakban összevarródott. Azóta pedig ismét ott állt összehajtogatva a többi anyag között, félig ruha - félig anyag állapotban. Most a kánikulában pedig előkerült, készre varrtam, felpróbáltam... levetettem... másnap ismét felpróbáltam...

Gyönyörű anyag, jó esésű, lenge, elegáns - gézből varrt változatát ilyenkor nyáron szinte állandóan hordom -, de nem töltött el benne az az érzés, hogy ez igen, ez az én blúzom...
Így hát ma este felkerült a meskára, ott várja gömbölyded tulajdonosát.
Egyben ő lett az Iglice játékára júliusban benevezett darab.

Ami még nem volt

2010-07-25T20:39:00.001+02:00

Egy kedves ismerősöm (évek óta egy épületben dolgozunk) keresett meg azzal, hogy varrnék-e neki a fürdőszobába fehér papírzsepi-tartót és kozmetikai vattakorong-tartót. Próbáltam rábeszélni, hogy ne csupa-csupa fehér legyen, teszek rá egy kis virágot, vagy csipkét..., de nem sikerült.
Aztán utána kezdtem gondolkozni, hogy még ilyen vattakorong-tartót nem is készítettem, és bizony a nevében is benne van, hogy az nem olyan, mint a zsepitartó, csak kisebb, hanem henger alakú. Első lépésként vettem egy csomag ilyen korongot, és ma elkészült a ruhája. Azért egy kis gépi hímzést és szabad gépi tűzést csak rácsempésztem...

Holnap viszik...

2010-07-20T21:57:00.002+02:00

... a Gyógyszeres értekezések című könyvet, amivel ma lettem kész.
Így néz ki egy kisszériára szakosodott digitális nyomdában csomagolásra váró 200 db könyv.

Közben megterveztem egy 12 oldalas színes kiadványt, ami ugyan nem itt készül, mert huszonezer darab kell a megrendelőnek, így hát csak a számítógépes munkákat végeztem, a pdf írásig, és kerestem neki egy megfelelő kapacitással bíró ofszetnyomdát, és elengedtem a kezét egy időre azzal, hogy feltöltöttem a nyomda ftp szerverére. Még pénteken újra kézenfogom egy kicsit, amikor átveszem a nyomdától és átadom a megrendelőnek.
Ma lettem kész egy közel 100 oldalas színes könyvecske számítógépes munkáival, már ez is a nyomda ftp szerverén van, mert ebből is hétezer darab készül, ami 35-ször annyi, mint a fenti képen látható mennyiség.
A mi digitális kis nyomdánk kb. fél év alatt birkózna meg ezzel a mennyiséggel. Nem is erre lett kitalálva, hanem a kisszériás, egyedi termékekre. Készítettem már egy néni 80. születésnapjára 2 példányban 50 oldalas családtörténetet, a múltkor említett 50. születésnapra egy példányban egyedi újságot, imádságoskönyvet, régi Pannónia motorkerékpárhoz néhány példányban használati utasítást, egyedi kártyanaptárokat 30-50 példányban, keménytáblás albumot Köhler Péter festő barátomnak, népi együttesnek módszertani kiadványt, a sükösdi népdalkör történetét 45 oldal kottával (ez egy kicsit húzós volt!), és még felsorolni is soká tartana, annyi 30-50-100 példányos könyvet, néhányszáz darabszámú újságot.
Hát ezért nem varrtam mostanában, de remélem, most ezek a munkák elkészültek, lesz egy kis szusszanásnyi időm, és újra odaülhetek a varrógéphez.

Megint egy lépésel előrébb...

2010-07-16T09:54:00.000+02:00

...kerültünk. Elkészült a lambériázás, és a helyükre kerültek a párkányok.

Redőny, vakolat, padlólap hamarosan érkezik.

Vendégem volt

2010-07-15T09:12:00.000+02:00

Ma itthon maradtam, ugyanis a kőműves és az asztalosok is mára időzítették a munkát. Már kora reggel kint voltam a kertben, persze a Bogár jött a nyomomban, és egyszercsak észrevettem egy pici gyönyörűséges sünt. Szerencsére csak én vettem észre, így, amikor a Bogár már messzebre került, fogtam a kis fickót (vagy leányzót), és betettem egy távolabbi sűrű bokor alá. Kis idő eltelt, jöttem-mentem, és a kis sün már megint ott volt a ház közelében. Éppen egy elvadult bokrot ritkítottam, egy kertészkesztyű volt a kezemen, így hát a tenyerembe fogtam és megörökítettem.

A méretét az is jól mutatja, hogy az a pöttyös ott mellette a hüvelykujjam. Nem is volt annyira félénk, és annyira gyönyörű volt, hogy legszívesebben bevittem volna magammal a lakásba, és még egy ideig nézegettem volna. Szerencsére győzött a józan ész, ami azt mondta, hogy süninek semmi keresnivalója sem a lakásban, sem a kezemben, így hát ismét elvittem egy jó sűrű részre, a kerítés mellé, hátha megtalálja a keresett utat.

Csupa-csupa-csupa csoki

2010-07-12T19:24:00.000+02:00

Estefelé Tamás egyszercsak kijelentette, hogy ő szívesen szeletelne csokit. Ez ha így kissé értelmetlen lenne, elmondom, hogy valamelyik nap nagyon-nagyon süteményt akart enni, de nagyon meleg volt, így mondtam, csak olyan süti jöhet szóba, ami egyszerű és gyorsan kész. Eszembe jutott, hogy még a tavasszal Chef Viki oldán találtam egy ilyen édességet. Ha Viki, akkor tudni kell róla, hogy imádja a csokit, azon sem csodálkoznék, ha a főételekbe is belecsempészné a maga örömére. Ez is egy fullcsokis édesség, egy muffin. Bevallom, míg ezt nem kóstoltam - és egyszer régen Judit barátném csokis-meggyes muffinját - zsigeri tiltakozásom volt a muffin ellen. Igazán nem is tudom, miért. Talán, mert nem volt gyerekkorom mindennapi süteménye, és talán a neve miatt is, mert micsoda dolog, hogy valamit muffinnak írnak és máffinnak mondanak, bár most, hogy ezen gondolkodom, eszembe jutott, hogy azon soha nem ütköztem meg, hogy a brownie-t bráoninak mondjuk, már ha van időnk néven nevezni az alatt a pici idő alatt, mikorra eltűnik a tányérról. Volt anyósom pedig csak egyszerűen "micsoda cacmara!" jelzővel illette volna, mert sem nem bögrés sütemény, sem nem lekváros piskótatekercs.
Most pedig, hogy így elkalandoztam, térjünk vissza Viki fullcsokis muffinjához, ami bizony az első kóstolás után bejegyezte magát a rendszeresen sütendők listájára. Egyszerű, kb. 20 perc alatt komplett kész, már ha előtte valaki egy tízdekás étcsokit apróra darabol. Ezt a feladatot Tamásra bíztam valamelyik nap, és el is készült a muffin, és kb. ugyanilyen gyorsan el is fogyott. Ma hazajöttünk, kánikula kint, a lakásban kellemes hűvös, aztán egyszer csak elborult, még kevés eső is esett. Tamás jött-ment, aztán egyszercsak minden átmenet nélkül azt mondta, hogy ő szívesen szeletelne csokit. Ezt a finom célzást csak egy rideglelkű, kérgesszívű ember engedhette volna el a füle mellett. És most, amíg itt hűl a sütemény, megosztom veletek a receptjét.

Fullcsokis muffin

Hozzávalók 12 db-hoz: 2 tojás, 10 dkg margarin, 2 dl tejszín, 5 evőkanál cukor, 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 10 dkg olvaszott csokoládé, 10 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 10 dkg durvára vágott étcsokoládé.

Összekeverjük a tojásokat, a puha margarint, a tejszínt, a cukrot és az olvasztott csokoládét. A lisztet, a sütőport és a kakaóport összekeverjük, hozzákeverjük a csokoládés masszához, majd belekeverjük a durvára vágott csokoládét is. A muffinformát kikenjük margarinnal, belekanalazzuk a tésztát (kb. 2-2 kanál jut a mélyedésekbe).

A sütőt 200 fokra előmelegítjük, s a sütiket addig sütjük, míg a tetejük be nem repedezik. Ez kb. 10-11 perc. Ilyenkor a közepe még lágy - de így a jó! Nem eldumálni az időt! (Ez Viki tanácsa.) De ha véletlenül túlsül, az sem tragédia!

Hosszúcsápú bogárka

2010-07-12T09:51:00.000+02:00

Jók ezek a megrendelések, ötleteket adnak. Magamtól soha nem jutott volna eszembe egy bogárral díszíteni egy papírzsepi-tartót. Pedig szeretem a bogarakat, rovarokat, ez alól talán csak a kullancs és a szúnyog a kivétel. Még a gyerekkori pókokkal kapcsolatos félelmeimen is túl tudtam lépni, no nem szeretek velük egy lakásban lakni, inkább ha összeakadok velük, akkor egy pohár és egy képeslap segítségével kitessékelem őket a szabadba, hogy éljék tovább ott az életüket. A hétpettyes katica persze sokunk kedvence, és szívesen használjuk a motívumot díszítésként is. De nincsenek hosszú csápjai, ami most, ebben az esetben kizáró ok volt... A meskán egy kedves megrendelőm olyan papírzsepi-tartót kért tőlem, amin egy hosszúcsápú bogárka van. Hirtelen végigfutottam gondolatban az általam ismert ízeltlábúakon, és a cincérfélék ugrottak be elsőnek, akik megfeleltek ennek a kritériumnak. Így meg is egyeztünk "valami cincérfélében", és a kívánság nyomán megszületett a tartó:

Remélem, tetszeni fog a megrendelőnek! De ha nem, az se baj, mert úgy megszerettem, hogy én is szívesen használnám!

Kicsit azért varrtam

2010-07-11T19:55:00.002+02:00

Még mindig ugyanaz a helyzet, sok a munka és kevés idő marad gyöngyözésre, foltvarrásra és blogolásra. Amióta nem jelentkeztem, azért elkészült a volt kalocsai harckocsiezred történetét feldolgozó könyv második kötete, már el is vitték. A már emlegetett Gyógyszeres értekezések című könyv prototípusa után rendeltek 200 darabot egy július végi gyógyszerészkonferenciára, a munkafolyamatok felénél tartok, jövő hét első felében ez is elkészül. Több kis lap is készült a múlt héten, és a jövő hétre egy-két nagyobb munka is kilátásban van. Itthon mostmár, hogy esőmentes időszak van, végre rendbe tudtam tenni a kertet, nem akarom felnagyítani az elvégzett munkát, elég legyen annyi, hogy a kertből összetakarított gazból, ágakból hatalmas kupacot halmoztam fel, melyet ma egy bácsi lovaskocsival (mert annyi volt!) szállított el. És még mindig maradt egy kicsi a ház előtti virágoskertből, amivel nem végeztem. De a többivel elégedett vagyok!
Az építkezésről annyit, hogy nagyobb látványos dolog nem történt. Itt volt a villanyszerelő, végigvéste a falakat, és felszerelt az eddigi 1 azaz, egy konektor helyett vagy tizet. Biztos, ami biztos, legyen mindenhol! :-))
A héten érkezik az asztalos, és befedi a mennyezetet. Ugyanis a festő beleültette a bogarat a fülembe azzal, hogy amikor felmérte a munkát, azt mondta, hogy ugyan nem öreg ház, szépek a falak, jól meg van minden csinálva, de a mennyezet néhány év után meg fog repedezni, akármit is csinál vele. Végleges megoldás a gipszkarton lenne, de én annak nem vagyok igazán nagy barátja. Így hát továbbgondoltam a dolgot, és mivel nekem nagyon tetszik a fa, így gondoltam, belambériáztatom a mennyezetet. Aztán hadd repedezzen, már nem fog látszani, reményeim szerint ez egy hosszú távú és ide illő megoldás lesz. Majd mutatok képeket, ha elkészül. És elkészültek végre a párkányok is az ablakokhoz, a héten azok is a helyükre kerülnek. Szóval lassan halad minden és telik az idő, már nem is tűnik olyan nagyon sokának, amikorra megkaphatjuk a padlólapokat. Ennyit az átalakítás állásáról.
És végre a hétvégén varrni is tudtam. Egy fiú rendelt egy mobiltokot, azért nem mutatok, mert ugyanolyan fekete, mint amit egyszer már itt mutattam, csak a mérete volt más. Két hete rendelte, dicséretére legyen mondva, türelmes volt, egyszer sem érdeklődött, hogy állok. Hát végre elkészült, feltöltöttem a meskára és azonnal el is vitte, és egy nagyon kedves köszönőlevelet is írt.
Aztán befejeztem a kis gombvirágos neszesszerem testvérét ökoszatyorban.

Örülök, mert ott kallódott a varrógépem mellett már vagy három hete. Ezenkívül egy érdekes megrendelést is kaptam. Egy meskás vásárlómnak az volt a kérése, hogy készítsek egy sárga-zöld színösszeállítású százas papírzsepi-tartót, és egy hosszúcsápú bogárka legyen rajta. Megegyeztünk valami cincérfélében. Úgyhogy most megyek, és rajzolok egy bogárkát.

Beválogattak...

2010-07-05T13:29:00.000+02:00

Ezúton is köszönöm ismeretlenül is nemesis nevű meskás felhasználónak, hogy beválogatott a meska nyitólapján lévő Szemezgetőbe.

A kis foltonfolt gombvirágos neszesszerem ma délelőtt ott illette magát gyönyörűséges társai társaságában.

Nagyon-nagyon örültem neki!

A fesztivál zárása - Ordas

2010-06-27T21:32:00.001+02:00

Hát hol is lehetne zárni egy Duna menti Folklórfesztivált, ha nem a Duna egyik gyöngyszemében, Ordason. Ma délután már lovasfogatról kisbíró adta tudtul a falu népének az esti rendezvényt. Az ide érkező csoportok a milliónyi szúnyog között először a Dunán emlékfát ültettek, majd végigvonultak a falu utcáin.

Aztán a községháza előtti színpadon minden csoport fergeteges műsort adott.

Az esti táncház a faluházban még most is tart.

Esős fesztivál

2010-06-27T11:02:00.001+02:00

Ezen a héten volt a Duna Menti Folklórfesztivál. Régen háromévente rendezték, aztán tavaly óta évenként - valami olyasfélét mondtak, hogy így lehetett beilleszteni egy olyan országos rendezvénysorba, amire már uniós támogatás is jár. Pénteken és szombaton a kalocsai programot idén először színesítették a sétálóutcában kézművesvásárral, amire minket is meghívtak. Az időjárás azonban most nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, hacsak azt nem lehet kegynek nevezni, hogy pénteken, a délutáni menettánc alatt nem esett az eső. A táncosoknak kedvezett a hűvös, borongós időjárás, nem kánikulában kellett a gőzölgő aszfalton Kalocsa főutcáján végigtáncolniuk. Azonban mi fáztunk, a fabófékba behúzódott szúnyogok dühösen próbáltak kiszekálni minket az ő jó kis esővédett helyüről, szombaton szinte egész nap esett az eső, a faház beázott, egy gyönyörű, befoglalásra szánt unakit ásványomat pedig elnyelte az alattunk húzódó csatorna. Fotó nem készült, sajnáltam a gépemet kivinni az esőbe. Vásárló, de még csak nézelődő is kevés volt, de azért én jól éreztem magam. Jó társaság volt, kedves kézművestársak, barátok, ismerősök, beszélgettünk, megnéztük egymás portékáit, ettünk kürtős kalácsot, és még dolgoztam is. Pénteken nemezeltem, az még nincs kész, nem tudom mutatni, tegnap viszont gyöngyöt fűztem, amit este itthon befejeztem. Íme:

Szerintem szép lett, bár nem vagyok teljesen elégedett vele, de majd a következőnél felhasználom az itt szerzett tapasztalatokat. Ez mindenesetre ilyen, remélem, megtalálja majd a maga gazdáját.

Ma este pedig Ordason lesz a fesztivál zárórendezvénye. Ha nem esik, remélem, tudok mutatni fotókat.

Sok munka, kevés blogolás

2010-06-27T10:22:00.002+02:00

Több barátom, ismerősöm kérdezte, hogy mostanában nem varrok? Se nem fűzök? Mi van velem?

Jól vagyok, csak ez a házátalakítás kicsit felborította az életem. Hiába került olyan helyre a varrógépem, hogy tudnék varrni, kizökkent az életem, most próbálok alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Mert a varrás is egy alkotó folyamat, megfelelő körülmények és lelkiállapot kell hozzá. Legalábbis nekem.

Aztán azt hittem, hogy egy-két hét, és kész lesz minden, azonban ez kissé távolabb került. A villanyszerelő csak jövő héten ér rá, a festő pedig majd csak akkor jön, ha a padlólap le lesz rakva. Igen ám, de az említett padlólapot csak július végén fogjuk megkapni. A történet bonyolult, nem is fogom most elmesélni, csak annyit, hogy ami megtetszett és "szerelem volt első látásra", abból csak rendelni lehetett, amiből azt ígérték, a központi raktárból 2 hét alatt szállítják, közben elfogyott, a spanyol gyár pedig majd csak július közepén fogja legyártani, aztán beszállítják, leszállítják, stb. Kerestünk helyette, de ez úgy van, hogyha ezt nem láttam volna, akkor szerintem mással is megelégszem. De láttam, megszerettem, odaálmodtam a helyére... és az ember miért ne ragaszkodhatna az álmaihoz? Az ára: hogy csak július végén lehet lerakatni és utána következik még a többi munka. Addig pedig viszonylagos rendetlenség, "semminincsahelyén" állapot.

Aztán a sok munka. Most valahogy minden összefutott. Egy lány keresett meg egy különös kéréssel. Készítsem el neki a Kalocsai Néplap egy olyan változatát egy példányban, amin egy megadott 1960-as dátum van, és szerkesszek bele a szövegek közé huszonegynéhány családi fotót képaláírásokkal. Édesanyjának szeretné meglepetésként, aki most ünnepli 50. születésnapját. Sokat gondolkodtam, hogy jó is legyen, szép is legyen, emlék is legyen. Így kigondoltam, hogy keresek 1960-ból híreket, fotókat, híres embereket, kik születtek még abban az évben, híres emberek Kalocsán, Magyarországon és a világban. Egy 20 oldalas újságot ilyenekkel megtölteni elég nehéz, de szerintem nagyon jól sikerült! Volt benne Kalocsa történetéből, az Illés együttesről, a Beatleesről, volt benne régi Ikarusz és Pannónia motorkerékpárt, Trabant és korabeli hirdetések. Átadtam, örültek, ők is átadták, annak is örültek. Szóval mindenki elégedett volt!

Aztán készítettem egy Gyógyszeres értekezések című könyvet, még csak tíz prototípust, most keresik a kiadáshoz a szponzorokat. Készült még a Hagyományőrző Népi Együttes kis módszertani kiadványa jeles napok, népszokások és azon színpadra állítása témakörben, aztán a Dunamellék című dunavecsei újság, most dogozom a Kalocsai civiltár című kiadványon és a Harckocsizók voltunk című dokumentumköteten. Ez utóbbinak hó utolsó napjára kész kellene lenni bekötve, csomagolva. Hát én igyekszem!! Közben elromlott a munkahelyi számítógépem, majd egy napot elvesztegettem emiatt.

És még közben megnyitottam egy kiállítást Dunapatajon: kedves barátom, Köhler Péter hartai születésű dunapataji festő kiállítását, közelgő 60. születésnapja alkalmából.

Ez egy korábbi kép Péterről, sajnos most nem tudtam fotózni, mert én is "szereplő" voltam. És itt az egyik kedvenc képem, az úgybevezett "sárkányos", amit nekem adott évekkel ezelőtt egy hamiskás mosoly kíséretében, és azt mondta: a sárkányok jól meglesznek együtt!

Igen, jól megvagyunk azóta is!

Hát ennyi minden fért bele, amióta nem blogoltam. Éa azt majd elfelejtettem, hogy pénteken és szombaton pedig a folklórfesztiválon voltunk, kézművesvásáron. De ezt majd egy következő bejegyzésben.

Hol építünk, hol bontunk

2010-06-22T19:54:00.000+02:00

Most ez utóbbi történt. Reggel a szokásos kép, borult idő, sehol a napocska, és esik az eső. De nekünk ez most jó, mert a köművesünk, aki teljesen szabadon csapog a munkái között itt a faluban (ez azt jelenti, hogy igazán nem tudni, jön-e dolgozni vagy sem), ma nem tudott máshol külső munkához hozzáfogni, ezért jött reggel ajtót bontani.

E mögött az ajtó mögött vannak az új ablakok, vagyis voltak egészen ma délutánig.

Mert délután már ez a kép fogadott, és már látható, hogy hol is lesz a kuckó. Minél tovább nézegetem, egyre jobban úgy látom, nem lesz valami nagy hely (ez a fotó azért kicsit torzít, mert az a beugró 2,2 méter, de mivel nincs ajtó, így lehet kifelé terjeszkedni :-) Sajnos itt falun kevés a "mester", ha villanyszerelő kell, ha festő, ha köműves, mindenkire várni kell. Jövő héten jön a villanyszerelő, és addigra talán a padlólapot is meghozzák. És eltűnik ez a kis vidám kő is, ami először - bevallom - igen meghökkentett, amikor 2003-ban megláttam. Azóta megszoktam, talán még meg is szerettem. Ez az az eset, hogy már annyira csúnya, hogy szép. Mert a kuckóval együtt ez is új borítást kap, egyszerűt és szépet. De majd erről is inkább képet mutatok, addig legyen 'lepetés!

Helyükre kerültek...

2010-06-14T16:37:00.001+02:00

... ma az ablakok. Igaz, még párkány nincs, de már az is folyamatban. Találtam egy idősebb műkövest, aki elvállalta, hogy készít hasonló párkányokat, mint amilyen a ház többi ablakánál.

Ilyen kívülről...

... és belülről

Még egyelőle csak ideképzelem a varróspultot Pfaff-fal, a bűvös varrógéppel :-)) Alá kis fiókos szekrénykét, némi polcot, ablakba a kedvenc orchideáimat, és ... no jó, tovább most nem álmodozom.

FEB - június

2010-06-13T08:59:00.001+02:00

Mint már említettem, nagy pakolásban vagyok. Újabb és újabb régi anyagfecnik kerültek elő, közöttük ezek az összevarrt lencsíkok, akik eddig jobb sorsukra vártak. Iglice játékára így elkészült a júniusi darab, némi dísztűzéssel és egy gombvirággal díszített neszesszer.

Kicsit más a másik fele, a csíkok miatt.

Kezd visszahúzódni a Duna

2010-06-10T19:19:00.003+02:00

Ordas annyira a Duna mellett van, hogy a házak szinte belelógnak a Dunába. Ez ugyan egy kis túlzás, de valóban, a töltés lábában innen még házak, a másik felén pedig egy kicsi ártérrel már ott van a Duna. Szerencsére mély a meder és jó erős és magas a töltés, amióta én élek, nem kellett félni attól, hogy a folyó elönti a falut, de a szüleim is azt mesélték, hogy a környező községeket már volt, hogy körbeölelte, de itt még a töltés mindig tartotta magát.

Most így áll a helyzet:

A partra vezető út vízben.

Ott, a padokon túl kezdődik a tényleges meder.

A régi hajóállomás épületét is csak csónakkal lehet megközelíteni, a kerkpárosok szabályosan az úton haladnak :-))

Szalonnát sem lehet most sütni a szabadidőparkban...

A töltésoldal a Duna felől. A másik oldalon ott vannak a házak. Gyerekkoromban is volt ekkora víz, akkor is nyáron és nagyon élveztük, mert itt fürödtünk. Ki gondolt akkor a fertőzésveszélyre, s ilyesmikre? Soha nem volt semmi bajunk!

Szóval, eddig nem volt okom, itt a mi falunkban, hogy félelmet keltsen bennem az áradó és medréből kilépő Duna. Szerencsére. Nagyon szeretem a Dunát. De azért a legjobb lenne, ha a medrében maradna. Akkor a legszebb!

Fülbevalók

2010-06-10T13:11:00.001+02:00

Régebben egyszer-kétszer készítettem fülbevalót, de maradtak is a fiók alján. Azonban egyre többen igénylik, hogy ha veszenek karkötőt vagy nyakláncot, legyen hozzá fülbevaló is. A múltkor készítettem már ehhez hasonlót, és sikere volt. Most, hogy előkerültek újra a gyöngyök, gondoltam, készítek párat a legközelebbi vásárra. Matt púderszínű és matt sötétzöld gyöngyöt használtam, pici csillogóssal feldobva. Nekem tetszik.

Már kedd van...

2010-06-08T18:38:00.001+02:00

... és még nem írtam a vásár második napjáról. Röviden annyit, hogy legalább olyan jól sikerült, mint a szombat. Bővebben: gyönyörű idő volt, hasonló jó társaság, sok érdeklődő és vásárló. Sajnos fényképet már nem készítettem, mert a reggeli nagy pakolásban itthon felejtettem a fényképezőgépem. Előző nap ugyanis többen érdeklődtek a tűnemezelés iránt, és megígértem, másnapra viszem a hozzávalókat, és bemutatót tartok. Este viszont elblogoltam, elneteztem az időt, így reggel készítettem össze a tűt, gyapjút, de még egy kis fonalat is kellene odatenni, aztán hátha elkészül valami, egy kis tömőanyag is kellene, és víz egész napra (mert finom ebédet kaptam Katától szombaton is, és vasárnapra is ígérte, és meg is kaptam, hmmmm... - csuda jó dolgom volt), aztán még egy kis filc, de még gyöngy, befejezni az elkezdett karkötőt, de már indulni is kellene... hát ezért maradt itthon a fotómasina.

Sikert aratott a bemutató, sikerült néhány embert megfertőznöm a tűnemezeléssel, és még Kata lányainak is tetszett, lehet, ez lesz az új otthoni kreatívság.
Aztán jó hír, hogy a művelődési központ igazgatónője kitalálta, hogy hónap végén Kalocsán és néhány környező településen megrendezendő nemzetközi foklórfesztivál alkalmából, a kalocsai rendezvények idején (pénteken és szombaton) ismét felállítják a sétálóutcában ezeket a sártakat és pavilonokat. Eddig ez nem volt szokás, most ezzel is színesítenék a fesztivált. Itt ismét lehetőséget kapnánk a portéka bemutatására. Úgyhogy ismét lehet varrni, készleteket feltölteni a hóvégi vásárra.
Még megmutatom, hogy a hétvégi vásározás közben, amikor nem volt látogató, azért nem ültem tétlenül. Mivel mindkét teklás karkötőm elkelt, még fűztem egyet Szilvi barátnőmnek, olyat, mint az egyik már bemutatott és más színben készült egy új is.

Már a meskán várja leendő gazdáját.

Kosárfonó, szalmás és gyékényes tábor

2010-06-07T12:11:00.001+02:00

Az előbbi bejegyzésemben elmelegetett Kanalas Jani bácsitól tudtam meg, hogy Tiszaalpáron a vessző, a szalma és a gyékény megmunkálása iránt érdeklődőknek tábort szerveznek.
Időpontja: 2010. július 5-10.
Helye: Tiszaalpár, kosárfonó bemutatóterem
Szállás: a Tisza partján szép környezetben, apartmanokban
Ára: 20.000 Ft/fő, mely tartalmazza a szállás, az okítás és az ebéd és vacsora költségeit
Kanalas János népi iparművész, a Népművészet mestere tanítja a kosárfonás, Csáky Ildikó szalmafonó a szalmafonás iránt érdeklődőket, és lesz még gyékényfonás is a résztvevők számára. Lehet csak egy téma mellett kitartani, kinek hogy bírja a keze, de akit mindhárom érdekel, annak lehetősége van mindegyiket kipróbálni a hét folyamán.
Érdeklődni és jelentkezni lehet Kanalas Jánosnál a 76/424-497-es vagy a 06-30/507-20-64-es telefonszámokon.

Jól sikerült az első nap

2010-06-05T21:40:00.002+02:00

Gyönyörűséges napsütés, jó hely, sok ember, jó hangulat - kell-e ennél több egy jó kézművesvásárhoz?

Épp a vásári manóm kezecskéjével integetek a jó kis fenyőillatú standunk belsejéből.

Délelőtt nem is értem rá és nem is lehetett volna fényképezni a sok embertől. Ez egy délideji pillanat, amikor szinte kiürült a sétálóutca.

Jókedv az arcokon. Az előtérben Czár Jani bácsi fafaragó, népijáték-készítő, a Népművészet Mestere, háttérben Kanalas Jani bácsi kosárfonó népi iparművész, a Népművészet Mestere. Mindkettő nagy kópé, nagy "dumás", mindkettőt nagyon szeretem és mindkettőtől sokat tanultam.

Ilyen jókedvűek voltunk egész nap, és remélem, a holnapi is hasonló lesz. Reggel kilenckor ismét nyitjuk a standot, adjon nekünk a Fennenvaló holnapra is hasonló szép időt, sok kedves érdeklődő és vásárló embert. Úgy legyen!

Helyzetjelentés

2010-06-04T21:24:00.000+02:00

Az egész heti eső ellenére jelenleg így áll az építkezés:

Holnap talán kész lesz a teljes simítás, aztán száradhat, mert hétfőhöz egy hétre jönnek az ablakosok.

Folytatás következik...

Más. Ma elkezdődött Kalocsán a Kék Madár Fesztivál. Teljes bevételét a beteg gyermekek gyógyítására fordítják. Immár hagyományosan kézművesvásár is színesíti a programot szombaton és vasárnap egész nap. Most először a sétálóutcában állítják fel a standokat, nem a Főszékesegyház melletti téren, mert a templomot felújítják, és körülötte állványerdő van, ezért kerültünk mi be a főutca sétálóutcai szakaszára. Nagyon várom, már mindent összepakoltam, remélem, jó idő lesz, remélem, sok látogató lesz nálunk is és a programokon is, hogy minél több forint kerülhessen az alapítvány számlájára.

Helyzetjelentés és néhány fotó - remélem - holnap.

Friss szín

2010-06-01T12:02:00.001+02:00

Mostanában sok drapp-barna-sárga színösszeállítású dolgot varrtam. Egy-két megrendelés indított el a lejtőn, melyben napraforgós zsepi- és kulcstartókat kértek, és annyira megszerettem a mintát, hogy még akartam, még, még... szatyrot is, és zsepitartót is, és mobiltokot is, és... mást eddig nem.

Aztán a pakolás során előkerült néhány kék anyag, ebből is "leszabódott" néhány holmi. Ebből a kék virágos anyagból nem is volt több, csak egy szatyorra való, így hát megvarrtam, de elég nehéz volt hozzáillő zsebet találni. Aztán ez is jó zsákként megtalálta a foltját, azaz a zsebét, és az utóbbi időben varrottakhoz képest egy kis friss színösszeállítás sikredett.

A zsák...

...és a foltja:

Varróskuckó készül

2010-05-31T21:09:00.000+02:00

Az előző bejegyzésemben írtam arról, hogy ki kellett ürítenem egy lim-lommal telepakolt szegletet.

Így nézett ki a ház még a múlt hét végén.

Ez a főutca felőli rész, ahol hajdanán a ház bejárata volt, lépcsővel, belül dupla faajtóval. Aztán az előző tulajdonos zárt előszobává alakította, ezzel a ma már igen kopott ajtóval és nyitható üvegfallal. Végülis már ő sem használta semmire, üresen állt, amikor én megvettem, ők is már a hátsó terasznál lévő bejáratot használták. Aztán, amikor én ideköltöztem, 2003 októberében, nekem is a hátsó bejáratot volt célszerűbb használni, így telepakoltam ezt a kis helyiséget mindenfélével, ami jó, ha az ember keze ügyében marad, de mégis el van rejtve a látogatók, vendégek elől. Aztán két éve, amikor a régi "tüzépes" ablakokat ezekre a gyönyörűségekre cserélték, egyre többet nézegettem ezt a kis zárt előteret is, hogy milyen jó kis varróskuckó lenne nekem ebből. Tavaly elkészültek az ablakok ide is, ma pedig megérkezett a kőműves, és elkezdte a munkát.

A ma délutáni állapot itt látható.

FEB - május

2010-05-31T20:34:00.006+02:00

Az Iglice által hirdetett játékra, a Fejezzük be együtt!-re a múlt hónapban sajnos nem tudtam semmit befejezni, pedig inspirálhatott volna, hogy előző hónapban én voltam a játék nyertese. Olyan sok munkám volt, hogy alig-alig varrtam, nem pakolásztam az anyagaim között, nem borítottam ki zsákot, így nem került a szemem elé egy ufo sem. Azonban most a kényszer rávitt, hogy egy lim-lommal telepakolt, szinte évek óta érintetlen szegletet kiürítsek. Hogy miért, azt elmondom a következő bejegyzésemben. De most az ufónál tartottunk. Előkerült néhány csendben rejtőzködő rangidős, némelyik kora meghaladja a tíz évet. Bizony! Én sem hittem volna, de elkezdtem számolni, és idén hét éve, hogy ebben a házban lakok, és ezek már zsákban jöttek velem az új honfoglalásra. A középső blokk már csíkokban össze volt varrva, megtaláltam a hozzá illő anyagokat is, így egy 90x98 cm-es asztalterítő kerekedett (azaz szögletesedett) belőle.

Bár még egy kis dísztűzés sokat javított volna rajta, egyelőre úgy döntöttem, fejezettnek nyilvánítom.

Szaporodik...

2010-05-30T09:36:00.000+02:00

... a vásári portéka, de azért a meskát is töltögetem vele. Kis zsepitartókat varrtam ismét.

Elindultam s maradtam

2010-05-29T17:47:00.001+02:00

Mármint a kézművesvásárba. Azaz, nem is igazán kézművesvásár lett volna az ehétvégi, így igazán volt is kedvem, meg nem is.

Ezen a hétvégén zajlik Kalocsán az EuropAirventure 2010 rendezvénysorozata a reptéren, azaz a repülősnapok. Részletes program itt. Most először ennek keretében a Magyarok Szövetsége (MSz) Kalocsai Csoportja - megállapodva a szervezőkkel - Magyarok Vásárát is szervezett a rendezvényre. Ezeknek a vásároknak a célja, hogy lehetőséget biztosítsanak magyar kézműveseknek portékáik bemutatására, általában helypénz nélkül, vagy minimális díjért. Most is így hirdették ezt meg. Pénteken, azaz tegnap kezdődött, ez a nap egyébként is belépődíj-mentes nap volt, ma és holnap pedig 14 év felett 2.000 Ft a belépő, ennyit kellett volna helypénz címén a vásár résztvevőinek is fizetni. Ez nagyon méltányos, ha figyelembe vesszük, hogy több ezer ember látogat ki ilyenkor a reptérre.

Hogy miért nem mentem mégsem? Több oka is volt. Először is, tegnap még dolgoztam. Aztán, amikor végeztem, kimentem a reptérre, ahol alig lézengett néhány ember. A repülősök hangárjánál voltak többen, a helyi egyesület tagjai és családjaik. Az MSz jurtája már állt, és néhány árus is kipakolt. Egy textiles, aki kis faliképeket, párnákat, rongybabákat kínált, egy gyöngyös, egy faárus - tálakkal, kupákkal, kanalakkal, Nagymagyarország faragványokkal - ők valószínűleg készítők is voltak, a többiek árusok, vagyis kereskedők és nem kézművesek - és azt hiszem, nem tévedek sokat, ha azt mondom, nem a magyar áru, hanem sokkal, de sokkal keletebbre való áru volt többségében. Szóval már ez is elvette a kedvem. Aztán, mint írtam, kevés az árum, amit kivihettem volna, és jövő hét végén pedig igazi kézművesvásárba megyek, a szívemnek olyan kedves kalocsai Kék Madár Fesztiválra. Ezt immár tizennyolcadik éve Lakatos György kalocsai származású fagottművész szervezi, hívó szavára INGYEN jönnek művészbarátai, és nagyszerű programokon vehet részt a közönség péntek-szombat-vasárnap. A teljes bevételt pedig a beteg gyermekek javára ajánják fel. Kiállítás és szimfonikus zene, gyerekműsor és balett, jazzkoncert és színielőadás, és a már említett kézművesvásár a sétálóutcában, ahol tényleg kézművesek és készítők vannak jelen, régi ismerősök, már-már barátok. Így inkább úgy döntöttem, hogy itthon maradok, és igyekszem több portékát készíteni erre a két napra. (Még rásegített a döntésemre az időjárás is, mert reggel arra ébredtem, hogy kopog az eső az ablakpárkányon, és az előbb is egy örönvízszerű eső takarta be Ordast, de azt hiszem, a repülősnapok résztvevői is kaptak belőle - ezt azért sajnálom.)

Szóval készültem és maradtam, jó döntés volt, mert befejeztem néhány "mindiglegyennáladszatyrot", az általam mostanában úgy megszeretett napraforgómintával. Lehet, azt mondjátok, már "uncsi", de szatyor még nem készült ezzel a mintával!

Kis egyszerű...

2010-05-25T20:48:00.000+02:00

... mobiltokot varrtam. Kézművesvásárra készülök a hétvégén is, és a jövő hétvégén is.

És nagyon nagyon elfogyott mindenem. Ez sem nem panasz, sem nem dicsekvés. Tény. Mostanában kevesebbet varrtam, mint ami gazdára talált, így szép lassan elfogytak a készletek. De ma is olyan szép idő volt, hogy amikor 5 után hazaértünk, nem varrni ültem le, hanem a ház előtti jó nagy virágoskertet kezdtem rendbe tenni ez után a sok eső után. Szerencsére egy része még olyan vizes, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül abbahagyhattam a háromnegyedénél, és még egy kicsit ide is bekukkantottam, talán még varrni is lesz időm.

Neszesszerek

2010-05-24T18:59:00.000+02:00

Egy meskás megrendelőm kérésére készítettem ezeket a neszesszereket. Valaha régen már varrtam hasonlót, most készítettem két változatot is, remélem, valamelyik tetszeni fog neki.

Az egyik, amelyik kordbársonyból készült:

Ennek az egyik változatát látta, és bizony fel kellett túrnom a dirib-darab anyagaimat, hogy megtaláljam ezeket a darabokat. Ebből a lila kordból ugyanis egy szép táska készült, ami aztán később a meskán gazdára is talált, és az ország egyik távoli részére utazott tőlem, Miskolcra.

Ennek a táskának a maradékából készült a mostani neszesszer is, és most már igazán csak kis fecnik maradtak, de azért nem dobom ki azt sem, majd jó lesz még valamire :-))

A másik neszesszert egy düftin-szerű anyagból varrtam, puha, bársonyos a tapintása, eléggé tapadt, nehéz volt varrni, de szerintem ez is nagyon szép lett.

Hát ilyesfélével szöszmötöltem ma, meg kiszabtam egy csomó mindent, odakészítettem a varrógépemhez, így ha a munka mellett marad kis szabad időm, akkor már varrhatok is.

Könyvek

2010-05-19T21:44:00.001+02:00

A múltkor az interneten láttam egy új gyöngyöskönyvet. Sajnos, csak egy-két részletet mutattak belőle, és elég jelentős kedvezményt adtak volna, ha valaki interneten rendel belőle. De már annyi ilyesfajta könyvem van, hogy úgy voltam vele, akármennyi kedvezményt is adnak, csak akkor veszem meg, ha valami újat tanulhatok belőle. Ma délután volt pici időm, így átszaladtam az Alexandrába, hátha ott lehet kapni, és végiglapoznám, kell-e ez nekem, vagy sem. Azzal nem számoltam, ha én egy könyvesboltba beszabadulok, akkor általában megszűnik az idő, és csak lapozgatok, forgatom a könyveket, olvasgatok, aztán még egyet meglátok, egy újabb érdekeset, és ez ma sem volt másképp. Persze az a gyöngyös könyv nem volt... és itt kellett volna elköszönnöm a boltból, és gyorsan kijönni... Sajnos, maradtam. Vagyis nem sajnos, mert két, számomra nagyon érdekes könyvre leltem, félárra akciózva.

Mindkettőben számos minta, aprólékos leírással, sok-sok képpel illusztrálva. A darázsolás ábécéjében számtalan öltésmintát mutatnak, amit persze nem csak a darázsoláshoz lehet felhasználni, hanem a foltvarráshoz díszítőelemként is. Aztán a szalaghímzés sem dobogtatta meg eddig különösebben a szívemet, azonban ebben olyan jó leírások vannak, és olyan gyönyörűségek, hogy azt hiszem, ezt ki kell próbálnom.

Kulcstartó - módosítva

2010-05-19T19:59:00.000+02:00

Kis változáson ment át a már bemutatott kulcstartó. A megrendelőnek nagyon tetszett, de felvetette, hogy nem fog-e kicsúszni nyitott állapotban a szalag a kulcsokkal együtt a tartóból. És bár a nyílás pont akkora volt, mint a szalag, egy jó nagy patent pedig ott volt a végén, bizony azt kellett mondanom, hogy meglehet, hogy egy erősebb rántásra kicsúszik. Így hát ki kellett találni valamit. Kibontottam, a szalag végére egy majdnem félkör került, és erre tettem vissza a patentot. Szerintem szép is lett, és jó is.

Kulcstartó

2010-05-16T20:38:00.001+02:00

Kulcstartó készült egy kedves megrendelőmnek, aki a második napraforgós papírzsepitartót kérte.

Erre is napraforgós mintát kért, adva volt a kulcsok száma és a legnagyobb hossz.

Mivel még soha nem varrtam ilyet, először ki kellett gondolni, hogyan is legyen. Íme a végeredmény:

Túrós batyu

2010-05-15T19:03:00.001+02:00

Igazi ronda idő volt ma. Már reggel az eső kopogására ébredtem, és így volt ez egész nap. Hol nagyon esett, hol még jobban. Ilyenkor egy finom ebéd, esetleg egy finom kelttészta csodát tehet az ember hangulatával.
Valamelyik nap Limara oldalán gyönyörűséges túrós batyukat láttam, így gyorsan megkerestem a receptet, és a bableves mellé ez volt a második fogás a mai ebédmenüben.

Hozzávalók: 60 dkg liszt; 3,2 dl tej; 1 tojás; 1 mokkáskanál só; 2-3 evőkanál cukor; 8 dkg olvasztott vaj; 2,5 dkg élesztő (nekem most itthon szárított élesztőm volt, abból 1 csg.).

A kenyérsütő gép üstjébe készítettem a hozzávalókat a vaj nélkül, majd miután kb. 8-10 percig dagasztotta a tésztát, akkor csurgattam bele az olasztott vajat. Szép hólyagosra dagasztotta kb. 20 perc alatt. Hagytam duplájára kelni, közben elkészítettem a tölteléket.

Hozzávalók: 50 dkg túró; 2 csapott evőkanál búzadara; 4 evőkanál cukor (ezt én gyümölcscukorral helyettesítettem); 1 csg vaníliás cukor; 1 citrom reszelt héja (ezt kihagytam, mert az anyukám nem szereti a citromos ízt, és ma velük ebédeltünk); 10 dkg mazsola; 2 tojás sárgája és a 2 tojás fehérje kemény habbá verve (ezt pedig csak olyan gömbölyű habverővel jó habosra felvertem).

A túrót villával jól összetörtem, majd a hozzávalókkal összekevertem, a végén pedig a habos tojásfehérjét is beleforgattam.

A megkelt tésztát lisztezett nyújtólapra borítottam, majd kb. 3 mm vastagságúra kinyújtottam, és 10x10 cm-es négyzetekre vágram (ahogy sikerült). 24 db lett belőle. A túrót kanállal elosztottam a négyzetek közepén, majd a sarkokat összefogva középen egy kicsit tekertem rajta. A két gáz sütőlapomra sütőpapírt tettem, erre raktam a batyukat, és hagytam őket még kb. 20-25 percig kelni. Ezután megkentem őket felvert tojással, és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt sültek ilyen szép aranybarnára. Nagyon finom lett!

A múltkor, a mandulás süteményemnél kiszámoltam a kalóriaértéket is, és ez tetszett a blogomra látogatóknak. Elhatároztam, hogy ezután igyekszem mindegyiknél odaírni. Tehát: a teljes sütemény kalóriája 4626, nálam 24 batyura elosztva egyenként 193 kalória.

Táskák

2010-05-12T22:17:00.001+02:00

Ez a két táska még tavaly tavasz végén készült, kb. egy éve. Szóval, a blogolásom előtti időben. És mivel mind a kettőt nagyon szerettem, és nagyon messzire, Svédországba kerültek, most felteszem ezeket is ide a blogra, a többi munkám közé.

Virágok nyíltak

2010-05-09T21:14:00.001+02:00

Ma ilyen virágos kedvemben voltam, annak ellenére, hogy hol sütött a nap, hol esett az eső.
A rendelésre varrt kicsi papírzsepi tartónak sikere volt a meskán, mert mielőtt a megrendelő elvitte volna, érkezett rá újabb rendelés. Megírtam, hogy ugyanolyat nem készítek, ha rám bízza, hasonlót igen. Így ma megszületett a testvére a napraforgós zsepitartónak, kicsit más belsővel, más szabad gépi tűzéssel és kicsit más napraforgóval.

Aztán ott volt néhány keskenyebb csík kordbársony, és ha már így nyílnak a virágok, készült még két mobiltok, egyik egy kis egyszerű virággal, a másik egy újrarajzolt napraforgóval. Ennek már tudatosan tizenkét szirma van, ami egy nagyon jó szám, és ha még ilyen szép virággal párosul, az csak a legjobb hely lehet egy mobiltelefonnak :-))

Mandulás sütemény

2010-05-09T13:03:00.002+02:00

Tegnap ismét barangoltam kedvenc gasztroblogjaimban, és macikonyha oldalán ráleltem erre az egyszerű, de a leírás alapján is nyálcsorgató süteményre. Átvettem, ezúton is köszönöm a receptet. Már ő is változtatott az eredeti recepten (Mandel Butterkuchen), én pedig még egy kicsit változtatással sütöttem meg tegnap este. Persze, akkor már nem kóstolhattam meg, mert mostanában nagyon betartom, hogy szénhidrátot (sőt, ha lehet, semmit) már nem eszek késő délután, de a mai ebéd után elfogyasztott két szelet sütemény kárpótolt a várakozásért. Ropogós, karamellás teteje alatt finom, omlós, puha tészta. Hmmmm....

Az én változatom:

A tésztájához: 12 dkg Dream Food liszt, 6 dkg barna nádcukor, 6 dkg gyümölcscukor, 2 tk. sütőpor, 4 dkg puha vaj, 2 egész tojás, 10 dkg tejszín, 1 csipet só.

Az összes hozzávalót egy mély keverőtálba mértem, és botmixerrel összeállítottam. Sütőpapírral kibélelt 20x30 cm-es jénai formába simítottam, és nekem a villanysütő 6-7-es fokozatán előmelegített sütőbe toltam. Ennek kb. 15 percig kell majd sülnie, addig ráérek elkészíteni a tetejére a mandulás réteget.

Hozzávalók: 2 evőkanál tej, 10 dkg barna nádcukor, 10 dkg vaj, 20 dkg szeletelt mandula, 1 csipet só.

Egy edényben összeforrósítottam az összes hozzávalót. Miután a tészta már 15 perce sült, kivettem a sütőből és rásimítottam a forró mandulás keveréket, és további 15-20 percre visszatoltam a sütőbe.

Egyszerűen és gyorsan elkészíthető, és nagyon-nagyon finom. Akiknek számít a kalóriaérték is, ennek az adagnak, az én hozzávalóimból 3644 kcal az energiatartalma, a képen látható nagyságban 22 szelet lett belőle, tehát 166 kcal szeletenként. És nagyon vissza kellett fognom magam, hogy csak két szeletet egyek meg belőle!

Hát elkészült...

2010-05-08T21:58:00.000+02:00

a rendelt kicsi zsepitartó is. Elég macerás volt a napraforgó szirmait a helyére tenni, de hát miért van az embernek két ügyes keze, szemüvege, no és csipesze... :-))
A végeredménnyel elégedett vagyok, remélem a kedves megrendelőm is.
Én nagyon igyekeztem...

Restancia

2010-05-05T00:07:00.000+02:00

Még a korábban feltett zsepitartóval együtt rendeltek tőlem még egyet, és egy kicsit.
Az volt a kérés, hogy napraforgós legyen. Készítettem több tervet, rajzot, végül néhány levélváltás után kialakult a végleges forma. Ugyan nem volt határidőhöz kötve, de azt ígértem, hogy a hétvégén megvarrom. Ez azonban nem sikerült. Kicsit talán azért tologattam, mert elég szöszmötölős napraforgót aplikálni, még csak a fejemben volt meg a dolog, és én ajánlottam alapnak a mikrokordot, ami már a széle tisztázásánál elkezdett kicsit nyúlni.
Általában a minta ráaplikálása után szoktam a szabad gépi tűzést elkészíteni, azonban most - hogy megelőzzem az esetleges nyúlást - előre végigkukacoltam az alapot. Így már egész jó volt vele dolgozni.
Itt a kész zsepitartó. Már a meskán várja, hogy a megrendelő - már ha elégedett vele - a virtuális kosarába tegye.

És még mindig van restanciám. Egy kicsi, táskába tehető zsepitartó, szintén napraforgó dísszel.

Hát, majd igyekszem vele.

Térkép

2010-05-04T08:50:00.002+02:00

Jó pár éve, van talán tizenöt is, rajzoltam egy térképet Ordasról. Amit aztán számítógép segítségével kicsit "felöltöztettem", és felnagyítottam. Azóta is a faluközpontban lévő Rákóczi parkban segít eligazodni az idegeneknek. Időről időre új fotók kerültek rá, ahogy a falu is változik.
Aztán tavaly iciri-piciri falumnak lett egy iciri-piciri dunai kikötője (régen is volt, hajóállomásnak nevezték, még a nagy állomásépület is megvan, ahol naponta kikötöttek a személy- és áruszállító hajók, de ez már egy másik történet). És ebbe a kikötőbe érkeznek vasárnaponként nem is olyan iciri-piciri kirándulóhajók, német, holland és még ki tudja, milyen nációkkal. Buszok szállítják őket innen különböző fakultatív folklórprogramokra, de akit inkább egy szép, békés, pici alföldi magyar falu érdekel, azok itt maradnak egész napra, és sétálnak a girbe-gurba utcákon, benéznek az egyszerűségében gyönyörű református templomunkba, megnézik a falu gólyapárját, járnak egyet a töltésen, vagy leülnek kávézni a faluház előtt.
Az ő részükre dolgoztam át ezt a térképet, friss fotókkal, és zsebméretűre összehajthatóan.

Kulcstartó

2010-05-03T09:37:00.001+02:00

Még múltkor, Baján, csak hogy elfoglaljam magam, nemezeltem egy kicsit.
Ez a kulcstartó született belőle.

Színek és szimbólumok

2010-05-02T16:01:00.002+02:00

Ezzel a címmel, ebben a témában hallhattunk előadást április 30-án, pénteken Kalocsán a Fazekas Alkotóházban Kósa Klára keramikusművésztől. (Bővebben róla itt.)
Klára csodálatos egyéniség, magával ragadó előadó és rendkívüli fantáziával megáldott alkotóművész. Az előbb felsoroltak mindegyikéből kaphattunk ízelítőt.

Az estről és Klára előadásáról részletes beszámoló itt.